Olvastátok
már Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvét? Én többször is
olvastam, és nagyon szeretem. Van benne valami elbűvölő, valami megfoghatatlan
érzés. Talán abból fakad, hogy elsősorban nem az agyunkat ragadja meg, nem a
racionlitás áll a fókuszában, hanem inkább benyomást kelt, a szívünket célozza
meg. Ha nem is a szívüket, akkor legalábbis a bennünk lévő gyermeket
mindenképp… Főként inkább azon olvasók számára, akik még valamennyire emlékeznek,
hogy milyen is volt gyereknek lenni.
Évekkel
ezelőtt olvastam ezt a könyvet, de mivel szeretem, ezért kíváncsi voltam a 2015-ben
megjelent mesére is, amelyet a könyv alapján írtak meg. Néhány nappal ezelőtt
megnéztem, és nagyon tetszett! Valószínűleg eléggé szentimentális hangulatomban
voltam, úgyhogy az is közrejátszhatott, de kifejezetten elérzékenyültem a film
több pontján is.
Alapvetően
már az szemnyitogató, ahogyan a mese elkezdődik: egy teljesen szürke, szabályos
világba csöppenünk, aminek kockaságát a tökéletességre, és rendre való törekvése
adja. Egy felvételi folyamatába kapcsolódhatunk be, ahol kisiskolások,
gyomorideggel várakoznak a folyosón, hogy a bizottság elé álljanak, a lehető
leginkább lehengerlő oldalukat nyújtva. A kezdő szituációt fokozza, hogy a
gyerekeket nem a nevükön, hanem sorszámjaik alapján szólítjá, illetve az sem
mellékes, hogy akiknek nem sikerült a felvételiük, azoknak a szülei teljesen
kiborulnak... A főszereplő kislány szintén így jár, így édesanyja más megoldást
dolgoz ki, hogy mindenképpen felvegyék gyermekét az ő vágyai alapján
kiválasztott iskolába. A nyári szünet első napján, össze is állított egy
élettervet (!), aminek a következő volt a lényege: “Életterv: nem bízunk semmit
a véletlenre. Beosztottam a perceidet, a napjaidat, a heteidet, a hónapjaidat,
az éveidet, az egész életedet!” Az anyuka egy hasznos, sikeres felnőttet
szeretett volna “létrehozni”.
Azonban a kislánynak az volt a szerencséje, hogy a
szomszédban egy bohókás, élettel, és az élet szeretetével teli öreg pilóta
lakik, aki végül keresztülhúzza az édesanya nyári programbeosztását, és sokkal
szélesebb távlatokat nyit meg a kislány, és végül az édesanya számára is.
Erről
az egészről pedig eszembe jutottak Vekerdy Tamás szavai:
“Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.”
“Vajon mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.”
Tényleg
igaz az, hogy a világ túlságosan felnőtt. Ezt a világot, a fölnőtteket eredmények, számok érdeklik,
és nem a személyek. Rendben, legyen így, ezzel úgysem tudunk sokat tenni.
Azonban azzal, hogy mi van otthon, annál is inkább! Az, hogy a gyermekem,
milyen környezetben nő fel, hogyan alapozom meg az életét, ezért csak mi,
szülők tehetünk!
A
gyerek nem tökéletlen felnőtt, hanem tökéletes gyerek (és itt nyilvánvalóan
nem a hibátlanságra gondolok! Mert attól jó messze vannak! De ki nincs?...)!
“Minden szeretetben ez az
alapkérdés: őt szereted-e vagy magadat, a vágyaidat benne? (…) a rokonszenv, az
érzelmi elfogadás, a tárgyhoz pontosan nem kötött pozitív várakozás serkenti a
fejlődést, életet lehet a szunnyadó képességekbe (…)” (Vekerdy, Jól szeretni)
Az,
ahogyan a gyermekeinkere nézünk, amilyennek látjuk őket, előre lendítjük, vagy
éppen leblokkoljuk a bennük lévő képességeket. Olyannak kell látnunk, amilyen
lesz, és ez néha nagyon - nagyon nehéz (főleg amikor éppen rám kiabál, hogy
keressem meg a hajgumiját).
Nyilvánvalóan
nem a felnőtté válással van a gond, hiszen az infantilis felnőtteknél kevés
kiábrándítóbb dolog van. Ráadásul azt gondolom, hogy a gyerekek érzik belül,
amikor egy felnőtt eljátsza, hogy mennyire ‘hasonló’ hozzájuk. Antoine de
Saint-Exupéry szerint, inkább a felejtéssel van a gond. Annyira belemerül
mindenki a saját világába (király, hiú, az üzletember, a geográfus …), hogy
minden más értéktelenné, haszontalanná válik a szemében, így maga a gyermeki
lét is.
Nem
engedjük teljesértékű gyerekként élni, mert úgy gondoljuk nincs rá ideje. Azt
hisszük akkor lesz sikeres, ha jó iskolába jár, ha jól vizsgázik, ha jó
egyetemre veszik fel, mert csak akkor lesz jó munkája, és akkor lesz sikeres
élete. Ezzel teljesen determinálva őket. Ezzel nem is lenne nagy baj – hiszen mindenki
a legjobbat akarja a gyerekének! -, hogyha nem veszne el a személy közben.
Nemcsak a személy, hanem maga a gyermekkor gyönyörűsége sem!
Képek forrása: https://i.ytimg.com/vi/nFpvu8EG-kQ/maxresdefault.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése