Most, hogy itt van Panka, újra elhangzik ugyanez a kérdés.
De mostmár vissza szoktam kérdezni: “egy újszülött / kisbaba, hogyan lehet
rossz??”. Erre kétféle választ kaptam. Az egyik az volt, hogy akkor rossz egy
kisbaba ha nem hagyja békén az anyját. A másik pedig az volt, hogy akkor
szintén rossz egy kisbaba, ha hasfájós. (…)
Tényleg vannak nagyon kemény és fárasztó napok, amikor egyszerűen
az ezredik “Anya” után csak annyit válaszolok, hogy “Anya in offline”. De ezeken a napokon sem gondolom, hogy egy
kisbaba lehet rossz.
Egy újszülött nyilvánvalóan nem fogja békénhagyni az anyját,
hiszen az édesanya (néha verejtékes) illata, hangja, mosolya jelenti számára a
mindent. A túlélést, és az egész életet. Az anyuka az egyetlen ismerős számára
ezen a Föld nevű, fura bolygón, amire csak úgy idecsöppent.
A hasfájásról pedig rengeteget tudnék írni, ugyanis mindkettő
kislányommal “volt szerencsém” megtapasztalni ennek a műfajnak a rögös útjait.
A hasfájás, az egyik leginkább szív, és idegtépő dolog. Sajnálod is a
kisbabádat, de másfelől hihetetlenül lefáraszt a folytonos sírás.
Azt gondolom, ezek a kérdések – amikor a fentebb leírt
válaszok állnak mögöttük -, sokkal inkább a szülőkről szólnak, mint a babákról.
Inkább úgy lehetne kérdezni, hogy: “Neked kényelmes, hogy van babád?” Azt értem
ezalatt, hogy gyakolratilag ezen gondolatsor szerint, egy baba akkor jó, hogyha
eszik-alszik, mindenkire mosolyog, és csak akkor van ébren, amikor az anyuka
éppen ráér, vagy hangulata van hozzá. Ha már rossz időpontban sír, akkor
hisztis, vagy sírós baba. Ha pedig nem mosolyog mindenkire, akkor morcos, rossz
hangulatú. Miért is? Nem is értem, hogy miért kéne minden idegenre, a babakocsiba
behajoló nénikre rámosolyogni. Illetve miért kéne kedvesen eltűrnie (a
szülőkkel együtt), hogy a buszon az idegen emberek megsimogatják, vagy
megcsipkedik a combját?! Szerintem ők ugyanolyan emberek, mint mi felnőttek –
csak cukibbak. Engem is kiborítana, ha mindenki megcsipkedne, és megsimogatná a
hajamat, miközben bevásárolok. Titeket nem?
A mosolygásról pedig, egy idő után az jutott eszembe, hogyha
arra kényszerítjük, hogy mosolyogjon, integessen mindenkinek, akkor hogyan
várjuk el, hogy később, amikor nagyobb lesz (de még nem eléggé nagy), akkor meg
tudja ítélni, hogy ki rendes szándékú ember, és ki olyan akitől távol kell
tartania magát? Vagy hogyan értessük meg vele, hogy vannak gonosz szándékú
emberek, hogyha korábban minden idegent, aki mosolyog ‘szeretettel’ kellett
fogadnia.
Ezt a rövid bejegyzést bátorításul szánom mindazoknak, akik
nemrég váltak szülőkké, és sodródnak a környezetük véleménye által. A Ti
babátokat Ti ismeritek, szeretitek, Ők a Ti kincseitek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése