Vlog: Karácsonyi Csoki Chips

Nagyon Boldog Karácsonyt kívánunk Mindenkinek! :-)

A tavalyi évben mézeskalácsot készítettünk Larával. Akkor csak fényképek készültek, idén azonban videót készítettünk. Aki ismer, tudja, hogy szigorú vagyok az édesség terén, viszont egy évben egyszer-kétszer, azt hiszem megengedhető egy kis lazaság ezen a téren is. És ha már lúd, akkor legyen kövér... :-D

Fogyasszátok egészséggel! :-)

Anyaság avagy, miket tapasztal meg az édesanya nevű egyed, a homoMUTHERens

Alvás

Nagyon szeretek aludni! Nagyon szerettem aludni…

Az alvás fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

Meseolvasás közben hamarabb alszol el, mint a gyerek.

Mikor jobban vágysz EGYBEN 6 óra alvásra, mint egy nyaralásra Bora Boran.

És, ha véletlenül sikerült 4 órát úgy aludni, hogy egyikük sem keltett fel, akkor tuti felkelsz, hogy megnézd jól vannak e.

Sokszor csodálnánk őket alvás közben, de megreccsen a padló, és mindenki felébred.

Amikor nosztalgiázol, és az ifjabbkori (nem ifjúkori! Hiszen mi anyák, sohasem öregszünk) pizsamapartikra gondolsz, de csak az alvást tudod felidézni.

Mikor napközben egyszerre alszanak el, de te a reményt is feladod, hogy lefeküdj, ugyanis ahogy lefekszel tuti, hogy a szomszédszobából azonnal meghallod: “Anyaaa!!!!!!!!!!”

Szépítkezés

Számomra örök emlék marad, hogy anyukám mindig illatos volt, és mindig is nagyon ápoltak, puhák voltak a kezei. Amikor visszagondolok az ovis, vagy általános iskolás ünnepségekre, akkor minden édesanya hihetetlenül szép és ápolt volt, mindig mosolyogtak. Mint, akik a napjuk nagy részét a fürdőszobában szépítkezéssel töltötték - persze miután jól kialudták magukat. Igazából, hogy is van ez?

A tisztálkodás, szépítkezés fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

A kényeztető esti fürdőzések egy villámgyors zuhanyzásban merülnek ki – és közben folyamatosan gyereksírást hallasz, még akkor is ha nem sír senki.

Mikor a hajmosást egy kivételes wellness szolgáltatásnak látod.

A sminkelés egy hidratáló arckrém feldobásából áll, miközben a másik kezeddel, a kislányodat húzod ki a sminkcuccokkal teli fiókból.

Amikor a körömlakkozás már csak egy álomkép a múltból – ha lenne is időm felkenni, megszáradni már úgysincs ideje.

Takarítás

Rendmániásnak egyáltalán nem mondom magamat. Viszont azt szeretem, ha alapvetően tisztaság van. Ebben azért kellett lazulni, miután Lara elkezdett szilárd ételt enni…

A takarítás fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

Az etetőszék 2 méteres körzetében morzsákból, és egyéb törmelékekből egy kisebb falu közössége jól tudna lakni.

Igen, valóban hiba volt szőnyeget tenni az etetőszék alá.

A szilárd táplálék bevezetésével, olyan részeit ismered meg a gyereknek, amiket eddig nem is láttál, ugyanis az ételből a legeldugottabb helyekre is jut.

Lehet úgy enni, hogy több étel van a földön, mint amit a tányérba beleraktál.

Egyszerűen a legjobb barátnőd a vanish szappan lesz - és a legádázabb ellenséged a motorral járó random-szerűen (értsd szigorúan alvásidőben) csengető postás.

Mikor rájössz, hogy nem elég a szennyestartó! Egy külön szoba kellene a piszkos ruháknak, annyi van.

A látvány, amikor a férjed nem tud a kanapé közelébe menni a sok vasalnivalótól.

Amikor végre tudsz porszívózni, és közben a gyerek azzal játszik, hogy óriási mosollyal félpercenként kikapcsolja.

Miért gondolja azt minden gyerek, hogy a tiszta tükör finom ízűvé is válik egyben??

Sportolás

Mert sportolni jó, és hasznos. A gyerekek léte, mozgolódása a lakásban már önmagában felér egy edzéssel. Ha pedig halmozzuk az élvezeteket, és valóban elkezdünk edzeni a nappaliban, akkor azt tuti, hogy a gyerekek is élvezni fogják.

Erős karok, erős comb, jó reflexek.

A sportolás fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

Bármikor, amikor elkezdek edzeni az egyik gyerek tuti rám ül közben. Ha nem rám ül, akkor mászókának használ. Ja, és azért csak az egyik gyerek, mert a másik még nem tud menni.

Mikor éppen olyan gyakorlatot végzel, amihez nem kell a kezed, akkor tuti, hogy kapsz valami feladatot. Nálunk a lábizomtornával, a legovárépítés a párhuzamos “feladat”.

Nincs is jobb, mikor szoptatás közben, a nagyobbik gyerek csúszdának használja a lábaimat (vagy ugrálóvárnak, ha be vagyok takarózva).

Amikor cumisüvegből itatom a kicsit, akkor biztosan, hogy a nagyobbik lányomnak AZONNAL copfot kell csinálnom, vagy fellapozni egy könyvet, vagy a lego babát beleültetni a babakocsiba (…), így az orrommal szoktam a cumisüveget megtámasztani.

Emaitt a nagyobbik lányom, azt hitte, hogy a kistesót így kell megitatni, és ő is odadugta az orrát a cumisüveghez…

Életmód

Óóó azok a drága hétköznapok…

Az egyszerű hétköznapok fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

A hét egyik legnagyobb küldetésének, kétségkívül a nagybevásárlás ígerkezik. Mert ilyenkor két gyerekkel kell 3 órat úgy túlélni, hogy egyikük se legyen éhes, álmos vagy éppen ne akarja haza vinni a fél boltot. Amikor cserélünk a férjemmel, és ő tolja a babakocsit, én pedig a bevásárlókocsit. Természetesen automatikusan azt is elringatom. Ismerős?

Egy hasfájós napot túlélve rájössz, hogy Bear Grylls egy amatőr kiscserkész hozzád képest.

Egyértelmű jele az anyaságnak, ha meglátsz az utcán egy katicabogarat vagy csigát, és semmi más nem jut eszedbe, mint a Bogyó és Babóca – és még a késztetés is elég erős ahhoz, hogy hangosan el is kezd dúdolni a főcímet.

Kedves dolog, mikor a gyerekorvosnál azzal nyugtatom a gyereket, hogy a doktornéni nem bánt, ő pont ugyanolyan mint a Bagolydoktor (ezekután nem kérdés, hogy a doktornő soha többé nem akar látni).

Tipikus anya vagy, hogyha selejtesnek gondolod azokat a hotelokat, ahol nincs gyerekmedence, és legalabb egy csúszda.

Mikor nemcsak a gyerekeknek csomagolsz váltóruhát, hanem magadnak is.

Amikor még el sem indultunk, de már lebukiztak.

Ismered az érzést, mikor négy darab háztartási keksszel elvagy délig (vagy másnap délig…)?

Amikor úgy fürdetem a kisebbiket, hogy közben a nagyobbik 300-szor a lábamra lép, mert ott toporog, hogy vegyem már észre, ő akar következni. És mikor feladja: ruhástul beszáll a kiskádba az újszülött mellé.

Érdekes tapasztalat, amikor a legragadósabbnak már nem a pillanatragasztót tartod, hanem a lecseppent anyatejet.

A gyerekek valahogy nem érzik, hogy te szeretsz a mellékhelységben egyedül lenni. Hogy mivel tudjuk mi anyák ezt alátámasztani? Pisilés közben irtó dörömbölés az ajtón. Gyanútlanul kikukucskálsz, és a gyerek mosolyogva áll az ajtó előtt 10 könyvvel, és 8 plüss figurával a kezében. Van az a pont, amikor meglepetten ülsz a mellékhelységben, és nem érted mi lehet az oka annak, hogy egyedül tudsz pisilni.

Van, hogy úgy főzök, hogy közben mesét szavalok a nagynak, és a kicsit hordozókendőben a mellkasomon rázogatom. Érdekes látvány lehetek, mikor akkor is rázogatok, amikor már nincs is rajtam a hordozókendő.

Felemelő, amikor egyszerre sírnak az autóban, és a szomszéd kocsiból csak annyit látnak, hogy eltorzult képpel lefejeled a kormányt.

Amikor az esti 1,5 órás filmet, 3 óra alatt sikerül megnézni, mert valaki mindig hív.

De nem ritka, amikor rendszeresen elalszol a film végére. (Vagy amikor már neki sem kezdesz a filmnek).

Szív

Azzal, hogy megszülettetek egy teljesen ismeretlen, csodálatos dimenzió nyílt meg előttem. Habár fárasztó, és olykor olykor nehézkes, semmire nem cserélném azt, hogy anya vagyok, és ők vannak nekünk! Olyan részeit ismerhettem meg a szívemnek, olyan érzéseket, amikről azelőtt nem is tudtam, hogy léteznek.

A szív fogalmának anyai értelmezése a következőkből áll:

Amikor a nagyi elviszi őket pár órára, és én könnyes szemmel integetek az ablakból, mert rájövök milyen más nélkülük a lakás. Az annyira vágyott csöndet, már nem is annyira szeretem.

Nekünk édesanyáknak rá kell jönnünk, hogy sohasem voltunk humorosabbak és kreatívabbak, mint most anyaként, mert ők ösztönöznek minket!

Sokkal, de sokkal több örömöt és nevetést tudnak okozni, mint amennyi bosszúságot a csibészkedésükkel.

Előttük soha nem gondoltam volna, hogy egy pár hónapos baba képes megnevettetni. Sőt azt sem, hogy egy kétévesnek van humorérzéke.

Ha rájuk nézünk, akkor a hihetetlenül szerencsés embereknek érezzük magunkat.

Miután megszületett Lara, teljesnek éreztük a családot. És mikor megpillantottuk Pankát, még sokkal teljesebbnek.

Nem tudjuk elképzelni az életünket nélkülük!

Azt hiszem minden Anyuka nevében mondhatom: Gyerekek, köszönjük, hogy vagytok nekünk! Anyának lenni jó <3 

Kistesó érkezett!

A kistesó érkezésénél fontos figyelembe venni … Az ideális korkülönbség …  ááá

Ez nem ilyen egyszerű, hiszen minden család egyedi. Bármennyi könyvet is olvas az ember, bármennyire is igyekszik megfigyelni a barátai gyerekeit, nevelési szokásait egyszerűen nem lehet elképzelni, hogy milyen is szülőnek lenni valójában. Egészen addig, még meg nem történik az emberrel.

Míg meg nem történik a csoda. Nálunk immáron másodszorra.

Az öröm, és a félelem talán egyformán kavarog az emberben – habár ezeknek egy részében a terhességi hormonoknak is nagy szerepe van. J

Mikor az első gyermek érkezik, egyszerűen nem tudjuk elképzelni milyen anyák, apák leszünk. De abban biztosak vagyunk, hogy bele akarunk adni apait-anyait!

Egy kistesó érkezése gyakorlatilag ugyanígy – az öröm mellett - izgalmakkal, és aggodalmakkal is jár. Mostmár nem attól izgul az emberlánya, hogy hogyan kell szoptatni, tisztába tenni, fürdetni... Észreveszem-e, hogy lázas, fáj valamije, amikor még nem tud beszélni...

Számomra mostmár sokkal izgalmasabb kérdés volt, hogy hogyan fogom tudni a hétköznapokat menedzselni két gyerek mellett. Vajon bírni fogom-e: nem felejtem-e el, ki mikor kapott (vagy éppen nem kapott) enni? Hogyan fogok egyedül sétálni menni egy egyfolytában szaladgáló másfél-két évessel, és egy mózeskosárban alvó újszülöttel? A gyakorlati kérdések mellett - vagy inkább helyett - még inkább foglalkoztattak az “érzelmi” kérdések. Vajon nem hanyagolom el Larát? Nem lesz féltékeny a kis jövevényre? Hogy lehet két embert ugyanannyira szeretni, ha már az egyiket ismerem, és kimondhatatlanul szeretem?!

A tesó-kérdés nálunk igazából sohasem volt kérdés. Habár mindketten egyedüli gyerekként nőttünk fel, nekünk alapvető volt, hogy nem marad testvér(ek) nélkül az elsőszülöttünk. De belevágni a fentebbi kérdések miatt annál izglamasabb volt. Szerencsére azok az anyukák, akiknek ezeket a “gyalázatos” kérdéseket fel mertem tenni megnyugtattak, hogy a kistestvér érkezése előtt, őket is foglalkoztatták ezek a kérdések, úgyhogy nem én vagyok az egyetlen elvetemült, akiben megfogalmazódtak mindezek.

Nem is igazán magamat féltettem, – habár sejtettem, hogy nem sokat fogom lógatni a lábamat – sokkal inkább Larát. Tudtuk, hogy nagyon jó lesz, ha korban egymáshoz közel nőnek majd fel, és mindig ott lesznek a másik számára. Kezdetben játszópajtásként, később barátként is. Azt is tudom, hogy elkerülhetetlen a testvér-párharc az évek során, ez mégsem bizonytalanított el minket.

Hála Istennek, azt mondhatom, hogy jó hatással volt / van Larára a kistestvér érkezése. Nem féltékeny, és már nagyon szeretne játszani vele. Sokkal önállóbb lett (egyik este még a kishugit altattam, egyedül megvacsározott J ), és sokkal inkább eljátszik egyedül, amikor látja, hogy anya tényleg el van foglalva. Félti, ha orvoshoz viszem, és sajnálja, ha fáj a pocakja. Próbálja vígasztalni minden körülmények között. Amikor a játszótéren valaki közelít a babakocsi felé, ő is elindul, és szigorú tekintettel megjegyzi, hogy: “baba”. Még senkit nem láttam ennél határozottabban, ezt a szót kimondani. Szereti megölelgetni (jó erősen), és megosztja vele a játékait is. Na, és akkor itt álljuk meg egy szóra! Azért senki előtt ne egy idilli kép jelenjen meg, lágy, halk zenével. Ezt a lágy zenét néha megszakítja a hiszti, a fáradtság, és egy egy jól irányzott duzzogás. Hiszen ne felejtsük el, hogy egy hamarosan kétéves, eleven kislányról beszélünk, aki egyedüli szemefénye volt apánka, és anyának.

Szóval vannak fárasztó, húzós napok (például, amikor a picinek fáj a hasa, Lara megfáradt és türelmetlen, vagy éppen kifejezi, hogy neki is van akarata), és vannak hihetetlenül jó napok! Szerencsére, ez utóbbi van túlsúlyban.

Biztos vagyok benne, hogy annak, hogy viszonylag gyorsan, és jól összeszoktak a leginkább az az oka, hogy Ő is Isten ajándéka az életünkben, ugyanúgy, mint Lara. Mégis mi is igyekeztünk mindent megtenni, hogy minél gördülékenyebben menjen a fogadtatás, összeszokás a lányok között.

A nagytesóknak idő kell mire hozzászoknak, hogy más is van, nem csak ők. Illetve, hogy ez a valaki egy jó 20 évig biztosan nem megy el. A következőkben szeretnék megosztani néhány olyan “tippet”, amelyek segítségül lehetnek ebben a folyamatban azoknak, akik kistestvéren gondolkoznak, és akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak. Ezeket az ötleteket alapvetően olyan többgyermekes édesanyáktól kaptuk, akikben maximálisan megbíztunk, és látszik, hogy jól működött náluk is. Fontos, hogy nem egy az egyben vettük át ötleteiket, hanem a saját hétköznapjainkba ültettük be őket. Tehát, ahogyan az első mondatokkal is próbáltam érzékeltetni: “minden család egyedi”, ezért azokat az ötleteket, amelyek esetleg tetszenek, a “saját nyelvetekre” érdemes lefordítani, és úgy kipróbálni beválik-e. 

Tesó-szelídítés lépései

1.) Már a terhesség alatt érdemes hozzászoktatni a gondolathoz a “nagytesót”, hogy érkezik egy pici baba, még akkor is, ha úgy tűnik nem ért belőle még semmit sem. Ezt mi úgy csináltuk, hogy vettünk egy könyvet (Tesó lettem! – erről még írok majd egy későbbi bejegyzésben), és meséltünk belőle neki. Illetve, ha találkoztunk kisbabás ismerőssel, akkor mindig elmondtam, hogy anya hasában is egy ilyen pici baba van. Természetesen ez felfoghatatlan egy ilyen kislány számára, mint amekkora Lara. Úgyhogy minden alkalommal nyugtázta, hogyha anya pocakjában is ilyen pici baba van, akkor az övében is – mutatott a saját hasára. Egyszer volt meglepetés neki, amikor a hasamra hajtotta a fejét, és “valaki” jól fejberúgta bentről. 

2.) Ezek mellett kapott játékbabákat ajándékba, és természetesen ott is volt két kislány, akikről mondtuk, hogy testvérek. Ennél többet, azt hiszem nem tudunk tenni, még az újonc a pocakban lapul.

3.) Amikor hazahoztuk Pankát a kórházból, akkor ő hozott egy kis ajándékot Larának, aminek ő nagyon örült! Azóta az az egyik kedvenc játéka, és mindig elmondja, hogy a babától kapta.

4.) Igyekeztünk, és igyekszünk mindenbe bevonni Larát is, úgy, hogy közben semmit nem erőltetünk. Ha van kedve segíthet fürdetni, nézheti a pelenkázást, és foghatja közben a krémet. Tologathatja a babakocsit, vagy itathatja cumisüvegből a babát… Ha ezekhez nincsen kedve, akkor nem erőltetjük. Lényegesnek azt tartottuk, hogy éreztessük, az ő szerepe elhanyagolhatatlan. Minden segítségnyújtásnál, kedvességnél nagyon meg van dícsérve.

5.) Az egyik tanácsnak azt kaptuk, hogy ne éreztessük Larával, hogy bármi is változott a kistesó érkezésével. Na, ez maga a lehetetlenség!!! Aztán lefordítottam a mi nyelvünkre: “Ne érezze, hogy változott, a Hozzá-való viszonyulásunk!”

Ezt tartom a legfontosabbnak a tesó-szelídítés lépései közül! Ugyanolyan érdeklődéssel nézem azt, amit mutat, még hogyha majdnem elalszom közben. Igyekszem ugyanolyan élvezettel mesélek neki, miközben etetem a kisbabát, és ugyanolyan izgalommal építjük fel ezredszerre a lego piacot, vagy a kis tanyát, miközben nem aludtam csak mondjuk 2-3 órát az éjszaka. Akkor is mellette ülök a szőnyegen, amikor a kistesó éppen egy hordozókendőben csüng rajtam. Ugyanolyan izgalommal veszünk részt minden játékban, éppen úgy, mint korábban. Ez néha borzasztóan nehéz, amikor egy húzósabb napon, vagy estén vagyunk túl. Viszont az igyekezetet, és az őszinte szeretetet ő is látja. Így érzi, hogy továbbra is éppúgy érdekel minket mindaz, ami őt izgalomba hozza.

+ És végül, de nem utólsó sorban: nekem hihetetlenül jól esik más, többgyermekes anyukával beszélgetni. Hamar rá lehet jönni, hogy másokat is foglalkoztatnak hasonló - vagy éppen ugyanazok - a kérdések. Nekem nagy segítség, hogy van néhány olyan anyuka barátnőm, akikkel megoszthatom őszintén, mi az ami örömmel tölt el, vagy ami éppen bánt.

A nagy kérdés, miszerint lehet-e ugyanúgy szeretni a gyerekeinket?! (ez engem is nagyon foglalkoztatott!!!) IGEN! Hiszen mindketten a szerelmünk gyümölcsei, mindketten jutalmak. Mindkettőjükre ugyanúgy vártunk, ugyanolyan fontosak. Ráadásul, amikor Panka megérkezett, még inkább teljesebbnek éreztük és érezzük a családunkat! Azt, hogy van ilyen érzés, nem is sejtettem Ő előtte.

Amerikába mentünk, híres mesterségem címere: É-d-e-s-a-ny-a

Valljuk meg őszintén, hogy mi nők nagyon szeretünk kíváncsiskodni, érdeklődni. Anyaként ez a tulajdnság hatványozódik, hiszen számtalan dolgot tudunk kérdezni egymástól a gyereknevelésen át, a napirend beosztásán túl, a kikapcsolódáson, szépítkezésen át, akár az öltözködésig, minden belefér.

Érdeklődésünknek nem szabnak korlátot, még az országhatárok sem – sőt azt hiszem még jobban felcsigázza a fantáziánkat! Ezúttal, egy olyan fiatal anyukával készítettem interjút, aki Floridában él, főállású anyaként, 4 gyermekével, és férjével.

Most pillantsunk be egy kicsit az ő életükbe, hétköznapjaikba, szokásaikba.

1., Mióta èlsz Amerikàban? Hogyan kerültél ki, hiszen Magyarországon nőttél fel?

Kinga: 6 éve jöttünk ki 2009 végén, amikor a legnagyobb lányom 2 hetes volt.

Férjem itt tanult, itt végzett egyetemet, és lett orvos.

Esküvő után, meg éltünk egy évet Izraelben - aztán kiköltöztünk Floridába, mert itt azért mégiscsak nyugalmasabb az élet egy kicsit. 

2., Akkor csak az első babátok született Magyarországon? Miért jöttetek haza a születésére?

Kinga: Az első lányom Budapesten született. Direkt utaztunk haza szülni, hiszen első gyerek révén - annak ellenére, hogy rengeteg tapasztalatom volt már akkor is kicsikkel - szerettem volna anyukám közelében lenni. Nem is magam miatt, hanem inkább azért, hogy első unokájuk születését szüleim, és testvéreim is közelről megtapasztalják. Élvezhessék a társaságunkat, és segíthethessenek a baba körül.

Szerintem fontos, ha esetleg úgy érezzük nincs is szükségünk lelki - fizikai támogatásra, még akkor is engedjük, hogy szeretteink (szülők, nagyszülők, barátok...) néha néha segítsenek. Így éreztetjuk velük, hogy ők és az ő véleményük is fontos. Hogy az új jövevénnyel nem zárultak ki a világunkbol. 

3., Mennyi korkülönbsèg van a picik között?

Kinga: A négy pici közt, átlagot vonva egy-egy év van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nyolc hónapos babát, már nagy pocakkal cipeltem és szoptattam.

4., Nem akármilyen feladat lehet, ilyen kis korkülönbséggel született gyerkőcök mellett helytállnod! Hogy nèznek ki a hètköznapjaitok? Miket szoktatok csinàlni?

Kinga: Hétköznapok? Hétvégék? Minden össze van mosódva.

Igyekszem jóval a gyerekek előtt felkelni. Ez mostmár nehezebb, mert a két idősebb lányka (4 és 5 évesek), már korán reggel ébren vannak. Fecsegnek, babáznak, így felkeltik a két kisebbet. Sokszor arra kelek fel hogy húzzák a kezem, hogy süssek nekik palacsintát, mert már olyan régóta fent vannak, és nagyon éhesek.

Reggeli (tv nélkül! Nincs bekötve a tv, csak néha néha dvd-zünk), takarítás, mosakodas, ágyak bevetése. A lányoknak már kötelező ezeket elvégezni. A két kicsi még csak rombol utánuk. 

Ezekután, a két nagyobb egyből megy a tanító nénihez, mert nem fognak iskolába járni, hanem otthon mi, és magántanár(ok) fogja(k) tanítani őket.

Én pedig otthon vagyok a kicsikkel, és megy tovább az örökös “rombolás” utáni összepakolas, felmosas, napi 5-szőr lefürdetes, falak lepucolasa, a 17 hónapos kislányom utáni feltörölgetés (habár már pelenka nélkül van, de vannak azért balesetek). Szóval van elég dolgom, amíg a lányokat a férjem délután 2-3 körül vissza nem hozza. Akkor mind megebédelünk, és köszönet Istennek a délutáni pihenőért, amikor egy órára mindenki lepihen, és én is olvashatok egy kicsit, vagy rendbe tehetem a gondolataim, vagy elmehetek wc-re! 

Floridában későn megy le a nap, és mivel napközben nagyon meleg van nyáron, a kinti programokat mind délután 4-5 után rendezzük, amikor a pihenőnek vége.

Ebben bármilyen buli benne lehet - mozi, könyvtár, uszoda, tenisz, lovas pálya, disney land, barátok, tengerpart, múzeumok - ezt mind négy gyerekkel. Kicsit hektikus tud lenni néha, de a férjemmel már vannak taktikáink. Felkészültek vagyunk minden eshetőségre, és lazák, nyitottak vagyunk, ha változtatni kell (ami nagyon fontos, ha sokgyerekes családról beszélünk)!

5., Beszéltünk arról, hogy nálatok otthon, illetve magánoktatásban tanulnak a gyerekek. Akik nem ezt választják milyen lehetőségeik vannak?Gondolom ott is van bölcsi,ovi? Hàny èves kortól lehet menni? Kötelező valamelyik? Hogyan képzeljünk el egy amerikai bölcsődèt, óvodát?

Kinga: Amerikában az összes államban van privát (fizetős), és állami iskola is. Az óvodának csak az utolsó éve kötelező - azért hogy a gyerekek fel legyenek készítve az iskola első évére. Bölcsődébe, már egészen kiskortól lehet gyerekeket vinni.

A dolgozó anyukáknak van, hogy szülés után három hónappal már vissza kell menni dolgozni. Ezért vagy bölcsődébe adják a babákat (daycare), vagy a tehetősebbek baby sittereket vesznek fel a gyerekek mellé.

A rendszer hasonló, mint otthon magyarországon - reggel kiteszik a gyerekeket , délután felveszik. Van, aki fél napot , van aki egész napot tölt ott. Van, hogy ott esznek, van hogy kinti ételt hoznak, és azzal etetik a gyerekeket (azért például, mert allergiások, kóser étrendet tartanak stb). Elég rugalmasnak mondhatjuk hiszen például van esti program is plusz pénzért, ha a szülők csak később tudjak felvenni a kicsiket.

Illetve mindig vannak egyéb elfoglaltságok, kis sulibusszal viszik őket ide-oda: játszótér, uszoda, múzeum, állatkert - tehát nem ülnek egész nap az óvodában. 

6., Hogyan készitik fel őket az iskolàra? Van valami speciàlis,kiemelkedő foglalkozàs, csoport...?

Kinga: Az óvodákban nem csinálnak semmi speciális foglalkozást. Felkészítésként,  együtt gyakorolnak olyan alapvető dolgokat, mint a számok egytől tízig, betűk, szociális tanulmányok és alapozó etikett. 

Én otthon vagyok a gyerekekkel, ezért sem járatjuk őket óvodába. Szeretek velük lenni, élvezzük az együttlétet, rengeteget utazunk, rugalmas az időbeosztásunk - nincs stressz, és mindenki boldogabb. Emellett nálunk a gyerekek négy nyelven beszélnek, és ha beiratnám őket iskolába, angolul beszélnének velem is, és elfelejtenék a magyart, hébert, és az orosz nyelvet. A nyelvtudás számomra mindennél fontosabb. Határtalan lehetőségeket hoz, párokat csatol össze, és alapít családokat, sikeres cégeket, és nemzetközi kapcsolatokat rendez el. Arról nem is beszélve, hogy a nagyszülőkkel, nehezen menne a kommunikáció angolul, a magyar részről.

7., Te hogyan szoktàl foglalkozni velük? Magad szoktàl kitalàlni nekik feladatot, vagy van valami "taneszköz"?

Kinga: Mivel egész nap együtt vagyok a gyerekekkel, nagyon fontos hogy élvezetes legyen számukra, sőt számomra is az együttlét. Festünk, írunk, olvasunk, számolunk, sétálunk, felfedezünk, táncolunk, énekelünk, sportolunk - élvezzük a gyerekkort!

Nem a sok játék a fontos, hanem a képzelőerőd! Kis kavicsokkal is el lehet játszani órákig, palcikákkal vagy kagylókkal számolni, faleveleket gyűjteni, és festeni.

Fontos, hogy mindenbe vonjuk bele a kicsiket. Ők velem együtt főznek, együtt pucoljuk a krumplit, együtt cipeljuk a bevásárlózacskókat, együtt mosunk, szárítunk,  és pakolunk ruhákat. Felsöprünk, porszívózunk, pelenkázunk, még akkor is, ha nekik még nehezen, vagy egyáltalán nem megy. Fontosnak érzik magukat, és büszkék amikor megdicsérjük őket! Mindezek mellett megtanulják, hogyan kell elvégezni ezeket a nélkülözhetetlen feladatokat is.

Nálam mindig is fontosabb volt az, hogy a gyerekeimből Istenfélő, és jó embert neveljek. Az hogy valaki szorgalmas, intelligens, kedves, munkaszerető számomra többet ér, mint önmagában a nagy intellektuális tudás. Attól hogy valaki orvos, vagy ügyvéd még nem biztos hogy jó ember, sőt lehet, hogy egyenesen hazug vagy csaló- vagyis számomra egyenlő a nullával.

Otthonról, és magántanárral tanítjuk őket, és mindezek mellett pedig különböző csoportok tagjai, pl úszás, festés és zene. 

Visszatérve a kérdésedhez, nálunk a legfontosabb taneszköz: a türelem, és szeretet - a többi meg majd jön magától! 

8., Hogyan tudod ennyi gyerek mellett ellàtni az otthoni feladatokat? Van esetleg valami segitsèged?

Kinga: Ahogyan már említettem, a gyerekekkel együtt csináljuk az otthoni munkát. Néha nehezebb, mintha egyedül csinálnám, de mivel őket is bevonom a dologba, így a két nagyobb lányom már például rengeteg "munkát" egyedül is el tud végezni.

Saját szobájukat már nekik kell kitakarítani, ruháikról ők gondoskodnak, ők hajtogatják is össze. Tudják, ha nincs rend, megy a sok játék, és ruha a földről be a zsákba, és visszük a nélkülöző gyerekeknek. Egy párszor már kiürült a szekrény, ezért megtanulták, ha nem vigyáznak arra amit kaptak, elvétetik tőlük, és azoknak adatik akiknek nincsen. 

Nincs segitsegem, csak a férjem, és a gyerekeim. 

9., Itthon nagyon megoszlik a közvélekedés a családalapításról. Legfőképpen abban az esetben, ha fiatalokról van szó, és az édesanya örömmel marad otthon a gyerekekkel. Mennyire megbecsült Amerikában az, ha valaki főállású édesanya, és úgymond "csak" otthon van?

Kinga: Érdekes, hogy Amerikában helytől függ, hogy hogyan tekintenek az anyukákra. Én úgy tapasztaltam, hogy a hatalmas metropoliszokban, mint New York, Atlanta, Chicago, Los Angeles, Dallas, San Francisco, Seattle stb. a nők hatalmas nyomás alatt vannak. Mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek az ottani társadalmi "normáknak". Vagyis, szülés után visszahuppanni 45 kilósra, a csecsemőt bölcsibe dobják, és mennek is vissza az irodai munkába, mintha nem történt volna semmi - hogy bebizonyítsák milyen megállithatatlanok is ők. Itt természetesen nem azokról az anyukákról beszélek, akiknek muszáj visszamenni, különben nincs mit enni, hanem azokról akik tehetősebbek. Iskolába járatják a gyerekeket, mert az a norma, nyáron táborba dobják őket, hogy ne kelljen annyit velük foglalkozni, és az átlag gyerekszám az 1-2, plusz egy kutya vagy macska (ami jobb, mert nincs vele annyi gond, mint egy gyerekkel).

A kevésbé belakott területeken, vagyis mindenhol máshol, az anyának valahogy más szerepe van. Gyakran látni sok gyerekmekes anyukákat, akik napi 2-3-szor főznek, otthonról támogatják a férjüket, és nem érzik úgy, hogy meg kell felelniük azoknak a nevetséges normáknak. Szóval nem kell érvényesülniük a karrier terén ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat! 

Én rengetegszer érzem, mikor elutazunk pl. New Yorkba, sétálunk az utcán négy kicsi gyerekkel, és az emberek szeme kiég, hogy ki ez az őrült pár és mit keresnek itt Manhattan közepén - ahol az átlag lakások egyszobásak. Megszokták kérdezni, hogy mind az enyém-e, ha elmegy a férjem egy fél percre. Megközelítenek az idősebbek, hogy: szegénykém, hogy csúszott be ennyi gyerek?!” 

Az én tanácsom, hogy soha ne a társadalmi normák szerint éljetek, mert akkor nem lesztek boldogok, és csak egy szürreális, mesterkélt világot  kergettek. A valóság és a realitás a családban van, a gyerekekben, Istenben - nem kizárólag a karrierben. 

10., Milyen tàmogatàsi lehetösègek vannak a nagycsalàdosok rèszère? Itt olyasmire gondolok, ami itthon GYES, GYED… Van kint bármi egyéb?

Kinga: Van Amerikában is támogatási rendszer, csak itt már terhesség közben elkezdődik. Rengeteg segítséget nyújtanak terhes anyukáknak, egyedülálló anyukáknak, gyerekes anyukáknak, beteg anyukáknak. Itt gondoljunk pénzügyi segítségre, étkezési csekkekre, ingyen biztosításra, pszichés támaszra, mindenféle segély csoportok segítségnyújtására (házhoz jönnek segíteni), szoptatás oktatás, és támogatásra, tápszer segélyre, babáknak ingyenes a babaétel 1 éves korig, és még sorolhatnám.

A magyar GYES, és GYED ehhez képest nevetséges. Itt nem csak pénzügyi, hanem lelki, és pszichés segítséget is nyújtanak. 

11., Èlvezitek, hogy ott laktok? Van valami, amit hiànyolsz, esetleg amit itthon jobb megoldàsnak tartottàl?

Kinga: Szeretek itt élni. Európába / Magyarországra sajnos már nem mennék vissza. Mi zsidó család vagyunk, és amikor legutoljára "otthon" voltunk rengeteget zsidóztak ránk az utcán. Én nem akarom, hogy a gyerekeim ennyi félelem, és gyűlölet között nőjenek fel. Amerikában minden etnikum, vallás, és nemzetiség megtalálható.

Az emberek valahogy megoldják, hogy együtt éljenek békében - talán azért, mert a gyerekeiket erre tanítják. 

Talán, ha Magyarországon is szeretetre, és összetartozásra biztatnák a gyerekeket, nemcsak az iskolában, de (ami fontosabb!) otthon a szülők, és a család, akkor az a generáció már sokkal jobb állapotban nőne fel. 

Nagyon szépen köszönöm Kinga ezt az őszinte, és rendkívül elgondolkodtató, építő beszélgetést! Elképesztően izgalmasnak, és tanulságosnak tartom a válaszaidat, azt, ahogyan a hétköznapokat menedzseled anyaként, feleségként, miközben értékek szerint nevelitek gyermekeiteket.

Ha szeretnétek képeken, rövid videókon keresztül is megismerni őket, akkor a @koofakoofa felhasználónéven követhetitek az instagramon.