2015. május 15., péntek

Sonnentherme - A baba paradicsom 2.rész

Az “éhezés” teljességgel kizárt, ugyanis szinte folyamatos ellátásban van részünk. A “kényeztető családi ellátás” keretein belül megtalálható a reggeli, könnyű ebéd, süti-üdítő-szendvics-kávé idő, vacsora.
Az éttermi részlegen minden családnak névreszóló asztala van, ahol fogyasztja a finomságokat a teljes tartózkodás ideje alatt. Kényelmes, hangulatos és kitűnően bababarát. Ez utóbbit a kialakított mini játszószigetek igazolják, amik ideálisak arra, hogyha a baba megúnta az evést, egyhelyben ülést, ide be lehet rakni, és az asztaltól félszemmel figyelhetjük, mit művel éppen szemünk fénye.


Meglepő, és tényleg nagyon jó érzés, hogy annyira igaz ez a bababarát szellemiség az egész helyre, hogy egyetlen egy pincér sem néz ferde szemmel, ha a gyerek négykézláb, maszatos arccal megy keresztül az éttermen, hogy eljusson a játszószigetre, vagy ha evés közben az étel nagyobbik része a földön landol. Sőt mi több, a szülők sem! Ez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy valamifajta utópisztikus baba hatalomátvételre került volna sor, hiszen minden szülő rászól a gyerekére, fegyelmezi. Egyszerűen az egész hely hangulatáról elmondható ez a hozzáállás.


Svédasztalos étkezés van, tehát szabadon lehet válogatni a friss, mutatós, ínycsiklandozó fogások közül. A gyerekeknél is rendkívül sokszínű a paletta: vannak a szilárdabb ételek (főzelék, húsok, tészták…), a pépesített ételek, hozzáadott só és cukor nélkül készítve, hogy minden szülő a saját belátása szerint kínálhassa gyermekének. A főétel után a kicsiknek is kijár a desszert, mint például: fagylalt, sütemény, joghurt, gyümölcs és még sok finomság. A legkisebbek számára pedig választhatunk a tápszerek, babakekszek, bébiételek sora közül. A bolti ételek mellett, az étterem sajátkészítésű ételei igy fogyaszthatók. Bármiből lehet venni, és annyit, amennyit a gyerek szeretne. 


Kétféle babaetetőszék közül lehet választani, és előkét, kanalat is adnak. Ide tényleg csak magunkat kell vinni, és a ruháinkat!
A hotelszobákról egy pillanatra meg is felejtkeztem, pedig ezek is említésre méltóak. Minden szobában van bili, wc szűkítő, pelenkázó, kiságy, vízforraló, babakád, és egy kis figyelmesség a kisbabák ágyikójában: kis zacskó gumicukor, és egy kis mesés füzet Sunny Bunny-tól, az elalváshoz. Ezekből az apróságokból is rendkívül érezhető a meleg, barátságos fogadtatás. A standard szobák mellett van 12 speciálisan kialakított antiallergén szoba is.

Na jó, mostmár muszáj kimennünk az udvarra, mert lassan diplomamunka lesz ebből a posztból. Csak egyszerűen, szeretnék minden különlegességet megosztani Veletek, hogy legalább egy kicsit sejthető legyen, milyen is ez a hely valójában.
Az udvaron (vagy inkább birtokon?) található a homokozó, kinti járgányok, hinták. Vannak nyulak, őket naponta egyszer, program keretében meg lehet etetni, és simogatni, ezt a kicsik nagyon élvezik. Gyönyörűszép pázsit van, ahol kerti bútorokra lehet kiülni, pihenni.



A nyári programok közé tartozik az Alíz csodaországban által ihletett kisvasút, az ugrálóvár, trambulin, varázsszőnyeg csúszda, a rally versenyek.



Kint van például egy olyan babamedence, amely lassan mélyülő (7-47 cm), homokos partja van, és a nagy melegben kifeszített árnyékoló vigyáz a gyerekek bőrére. Ennek a medencének a végében van a vizi-dodgem, ahol a körülpárnázott kishajókba ülve vidámkodhat a négy év feletti korosztály. Természetesen ennek is megadják a módját a mini világítótoronnyal, és kis házikóval a parton. Van olyan medence, amelynek oldalában döntött szögben mászófal van, így biztosan a vízbe pottyan az, aki leesik. És van itt egy egész évben használható úszómedence is, hiszen hőmérsékletét az aktuális klímához mérten szabályozzák. Tehát, ha lehül az idő, akkor melegebb lesz a víz is.
Ha valakinek hiányzik a testmozgás még mindezek mellett is, akkor igénybe veheti a fitness termet, illetve, hogyha a szabadlevegőn szeretne edzeni, akkor keverheti a kellemeset a hasznossal, hiszen ingyenesen lehet bérelni bicikliket, négyszemélyes riksát és utánfutós biciklit is, így lehetőség van tekerve barangolni a simára aszfaltozott, festői környezetben.



Egyszerűen nem lehet unatkozni ezen a helyen! Azt hiszem ide nem biztos, hogy pihenni kell jönni, mert annyi mindent nyújt ez a baba-kánaán, hogy sem a gyerekek, sem a szülők nem akarnak lemaradni semmiről sem. Ide azért kell eljönni, hogy páratlan, nem mindennapi, közös családi élményeket gyűjtsünk. Amiről azt hiszem, hogy legalább annyira fontos, mintha az ember kikapcsolódni vágyna. Természetesen ez utóbbira is temérdeknyi lehetőség van, de ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell, hogy valljam, minket legalább annyira izgalomban tartott ez a pár nap, mint Larát. A pihenés időpocsékolásnak tűnt, ezért egyszerűen nem pazaroltunk rá időt, hanem élveztük!
Mikor hazaindultunk, mondtam Norbinak, hogy akár szívesen laknék is itt, hiszen tényleg minden meg van amire a gyermekes családok vágynak, kiváló, otthonos hangulattal fűszerezve.
Ahogyan az egyik kedves marketinges kolléganőjük mondta: “Nálunk a gyerekeknek és a babáknak van minden. És egy kicsi a felnőtteknek.” És ez így van jól! Pontosan ettől olyan szerethető, magával ragadó szálloda. Nem véletlen, hogy a világ legkedveltebb 99 hotelének az egyike.
Jó szívvel ajánlom ezt a helyet mindegyikőtöknek, mert számunkra is feledhetetlen élmény volt!

Sehen uns wieder sofort liebe Sonnentherme!



Itt megnézhetitek az általunk készített videót:







2015. május 7., csütörtök

Sonnentherme – A baba paradicsom 1.rész

Ha van ‘must have’ lista, akkor egy ‘must visit’-nek is kell lennie. És ha van – márpedig miért ne lehetne? -, akkor a Sonnentherme-nek mindenképpen rajta kell lennie!
Nagyon nagy elvárásokkal indultunk útnak ebbe a kifejezetten baba-barát, határ melletti, ausztriai, négycsillagos wellness szállodába. És meg kell, hogy valljam hatalmasat csalódtunk: POZITÍVAN! Jóval felűlmúlta a várakozásainkat! Azt hiszem, ahogyan mondani szokás: megvett minket, ráadásul családostul.
Elismerem nem vagyok egy utazó nagykövet, és babánk sincsen olyan régóta, de ez a hely minden képzeletet felülmúl - minden túlzás nélkül.
Nem is értem, hol az ötödik csillag?! Legszívesebben magam tettem volna fel rá!
Gondolom már kíváncsian várjátok, hogy bökjem már ki, mitől is olyan fantasztikus ez a hely?! Akkor lássunk neki!


Amikor belépünk a szállodába, egy színpompás lounge (hall) tárul a szemünk elé, ami tele van nevető gyerekekkel, akik kúsznak-másznak, szaladgálnak, sőt mi több a tömérdek mennyiségű lábbal hajthatós motorral, illetve autóval hasítanak a makulátlanul tiszta padlón és szőnyegen. Őket a szüleik kergetik vagy kényelmesen figyelik, az egyik fotelból, vagy éppen a szőnyegen ülve, ahogyan kényelmes. Tudom ám, hogy min akadt meg a szemetek anyukák: el lehet képzelni nekünk szülőknek, akik ha kell napjában többször is feltakarítunk, hogyha egy hadseregnyi gyerek, majdnem ugyanannyi szülővel jön megy, kekszet majszol, nyálat folyat, akkor mégis hogyan lehet makulátlanul tiszta a padló, és a szőnyeg?! Hát, hölgyeim és uraim, úgy látszik ez lehetséges! Csak, hogy érzékelhetően szemléltessem, Lara még mindig inkább a térdét részesíti előnyben a talpa helyet a közlekedésben, úgyhogy azt hittem, hogy ütött az óra azoknak a nadrágoknak, amiket magunkkal vittünk. Egyszerűen egyáltalán nem lettek koszosak, foltosak. A makulátlan tisztaság, amúgy az egész szállodáról elmondható az étkezőtől kezdve, a szobákon át, a mellékhelységekig, és természetesen a medencetérre is igaz ez. Sőt még a kert részre is, de ne rohanjunk ennyire előlre.  

























Ha már említettem a szabadon használható járgányokat, akkor azt is feltétlenül meg  kell említenem, hogy ugyanez a helyzet a babakocsikkal is. Szintén a lounge-ban sorakoznak, és várakoznak ideiglenes gazdáikra. Ezeket a szálloda teljes területén lehet használni. Találunk itt újszülötteknek való mózeskosaras babakocsit, sport és testvér/iker babakocsit is. Mindenki szabadon vehet belőle, az ott tartózkodása ideje alatt hozhatja viheti, és bárhova leteszi senki nem tolja arrébb, nem igazgatja. Ja és nem pakolják ki a csomagtartó részét, mire az ember visszamegy hozzá. Jó, nyilván nem aranyrudakat kell tologatni benne, hiszen ott is emberek vannak, de az alapvető felszereléseket nyugodtan benne lehet hagyni akár éjszakára is, a szobaajtónk előtt. Azontúl, hogy megkímélhetjük csomagtartónkat és férjünk idegrenszerét a babakocsi pakolászástól, rendkívül tetszett, hogy bárhova, szóval BÁRHOVA magunkkal vihetjük. Tehát, ha a baba elalszik a babakocsiban mondjuk az udvaron, akkor anélkül, hogy felkeltenénk elmehetünk ebédelni, vagy akár fürdeni is a sportcsarnok méretű uszodatérbe.
Az uszodatér elég rossz szó, mert itt mindenkinek az juthat eszébe, hogy hajhálós nénik úsznak oda és vissza az adott sávokban, csendben kell lenni, és tilos jól érezni magunkat. Na itt pontosan az ellenkezője van! És annyi medence van, hogy nem is tudom melyikkel kezdjem. Általánosságban elmondható, hogy mindegyik medencébe be lehet vinni a gyerekeket, sőt a medencék nagyrésze (mint ahogyan a szálloda önmaga is) értük van. Mindegyik medencénél vannak vizi játékok, amiket szintén mindenki szabadon használhat. Már csak hab a tortán, hogy termálvize elismerten gyógyító hatású. Van az élményrészleg, ahol megtalálható a jakuzzi, a hullám medence, a vadvizi medence, ugródeszka, és három csúszda. Emellett a “kicsi” medence, amibe két kicsi csúszda megy bele. Ennek a medencének a széle kifejezetten a legeslegkisebbek számára lett kialakítva: míg a tesó bent játszik, vagy csúszdázik, a szülők a vízben ülnek, addig őket is be lehet ültetni ebbe a mini csatornába, így egyszerre élvezhetik a meleg vizet, és a szüleik, lubickoló testvéreik társaságát.





Ha tovább megyünk, akkor van egy “felnőtt” medence, ahol lehet úszni, illetve ott is van egy kis pezsegő rész, a víz alatti masszázságy. Ezt lehet a nyugalom öblének nevezni, kicsit halkabb is, lehetőség van az elvonulásra a felnőttek számára.
Ezután következik a baba világ, amiben két medence és egy baba jakuzzi van.
A medencékben van csúszda, vizi játékok, ‘táncot járó vízsugarak’, és egy nagyon kedves baba-vizi-hinta, ahol föl le lehet rugózni, miközben az apró lábak a vízbe lógnak. Mindkét medencében a víz fokozatosan mélyül, ezalatt ne gondoljunk többre a 20 és 50 centiméter között elhúzódó magasságnál. A baba jakuzzi kifejezettem a babáknak lett építve, de olyan jól van megoldva, hogy a szülőknek is ugyanolyan élvezetes. A levegő és a víz hőmérséklete kifejezetten a legkisebbekhez van szabva – lehetetlen megfázni!
Megtalálható a babaszauna részleg is, ahol babák szüleikkel, 60-70 fokos hőmérsékletben, 3-5 percre ellazulhatnak, természetesen a teljes egészségre odafigyelve. Ez erősíti az immunrendszert, segít megelőzni az asztmát, az allergiát és az ekcémát is.
Van egy úgynevezett ‘Speed world’, ami az adrenalin függők birodalma, két óriáscsúszdával, ahova a kalandozókat lift viszi fel, és óriási gumi karikákban tudnak lecsúszni ketten, vagy akár hárman is. Meg kell jegyezni, hogy itt található Európa leghosszabb beltéri csúszdája, az XXL Monster Ride.
Mindehol nyugágyak vannak, ahova le lehet pakolni, és alkalom adtán, ha a gyerek is engedi, akkor pihenni.
A teljes uszodatérben vannak pelenkázó sarkok, szemetessel és kézmosócsappal, ami lehetővé teszi, hogy nem kell a napozóágyon zsonglőrködni a vízbe visszamenekülni vágyó gyerekkel, és a koszos-tiszta pelussal. Apropó koszos pelenka, ezzel sem kell kilómétereket gyalogolni, hanem minden kéznél van. Az uszodarészen is több helyen van babakonyha, mikróval, vízforralóval ellátva, ahol mindenki kedve szerint készítheti el gyermeke ételét, anélkül, hogy ki kellene mozdulnia a medence-paradicsomból.

Lehetőség van résztvenni baba-gyermek-felnőtt úszásoktatáson is, illetve pihentető és vitalizáló hatású kismamaúszáson, vízitornán.
A teljes pihenés, és egészséges méregtelenítés jegyében született meg a szaunavilág felnőttek számára, ahol van klasszikus szauna, gyógyfüves szauna, infravörös kabin, gőzfürdő, 2 külső finn szauna. Ha ez sem lenne elég pihentető akkor van még egy pihenőrészleg is nyugágyakkal, kandalló nyújtotta kellemes meleggel. A teljes kényeztetést a kozmetikai, masszázs részleg egészíti ki.
Ha valakinek még szopizik a babája, akkor itt erre is van lehetőség, egy hihetetlenül hangulatos, függönnyel elválasztott részen, ahol az exkluzív, kényelmes kialakításnak köszönhetően a szoptatás pihentetőbb és felüdítőbb, mint bárhol máshol.

Szintén még ezen a környéken maradva, a szálloda zsenijei gondoltak azokra a gyerkőcökre is, akik fáradtak, de nem tudnak a hangzavarban, a sok gyereket látva elaludni, a szüleik pedig nem szeretnék felvinni őket a szobába. Direkt nekik ki lett alakítva, egy olyan szoba, ami teljesen csendes, kevés hangulatfénnyel, kényelmes ágyakban le lehet pihenniük – természetesen a szülők is melléjük tudnak ülni, feküdni a számukra odakészített alkalmatosságokon. Annyira klassz volt ez a szoba – és maga az ötlet is - , hogy legszívesebben még én is lefeküdtem volna, és aludtam volna egy jót.


Még csak a bevezetőnél járok, de szerintem már itt egyértlemű, hogy a gyermekek minden korosztályára, típusára gondoltak, minden igényt kielégítve.
Hogy a beltérben maradjunk még, itt három nagyobb korosztályra vannak osztva a gyermekeket foglalkoztató, illetve megörző helységek. A legkisebbek számára (0-2 éves korig), egy teljesen az ő biztonságukat szolgáló játszószoba van kialakítva, ahol ennek az életkornak megfelelő játékok találhatóak. Itt a szülők bármikor bemehetnek a gyerekekkel és játszhatnak velük.

Minden korosztály számára, így náluk is egy nap több alkalommal lehetőség van arra, hogy szakképzett gyermekfelügyelőkre, animátorokra bízhassuk a csemetéinket, hogy apa és anya végre kettesben is lehessen egy kicsit.
A legkisebbek külön kis birodalmában megtalálható egy érzéki szoba, ami azt a célt szolgálja – hangulatos fényeivel, víz buborékos oszlopaival, vízágyával -, hogy az utazásban kimerült, esetleg az új hely miatt még nyugtalan babáknak teljes megnyugvást nyújtson. Meg kell, hogy mondjam páratlan elgondolás!

Természetesen itt is megtalálható a babakonyha, a fentebb említett felszereltségekkel.
A következő korosztály a 2-8 évesek számára kialakított szoba, amire szintén igaz, hogy a számukra megfelelő biztonsági körülmények, és játékok, felszerelések teljes mértékben adottak. Lara amúgy ezt is nagyon élvezte. Itt már vannak komolyabb programok is, mint például a közös barkácsolás, ajándékkészítés, festét, vagy éppen a sütés.

Emellett a szoba mellett található Sunny Bunny otthona. Ő a hotel kabala nyuszija, akiért a gyerekek rajonganak. Napjában többször meglátogatja őket, vele lehet reggeli tornázni, fotózkodni, énekelni, táncolni. Sőt, ha valakinek éppen akkor van a szülinapja, akkor ő köszönti egy kedves dallal, tortával az ünnepeltet. Sunny Bunny nincs egyedül, barátja is van Pinky Bunny, akit szintén nagyon szeretnek a csöppségek. Ha felcsendül a Sunny Bunny dal, akkor a gyerekek szaladnak az otthonához, hogy találkozhassanak vele.


Egyik este a  háromnegyed nyolctól kezdődő “babadiszkóban” láttuk -  ahol zenére vannak különböző játékos, vicces feladatok – ,hogy mikor mi már összeestünk majdnem a kimerültségtől, az egésznapos nyüzsgéstől, a kedves foglalkoztató, pedig hatalmas mosollyal ugrált együtt a gyerekekkel, őszinte lelkesedéssel, mintha délelőtt 10 óra lenne. Ez a kedves lelkesedés amúgy minden munkatársra jellemző.
A harmadik birodalom a “nagyoké” . Ezt gyakorlatilag minden további nélkül elnevezhetjük dühöngőnek. Tökéletes kialakítású ezen korosztály számára. Természetesen, hogy eleve az érkezés is különleges legyen, a lépcső mellett csúszda vezet, és egy hatalmas “tornaterembe” érkezünk. Itt van csúszda, bordásfal, óriáslabdák, és játékgépek (wii állomás, csocsó, biliárd, autóversenyzős szimulátor …)
Mindezek mellett van egy 3D mozi is, ahol meséket, filmeket vetítenek az egész nap folyamán.

Amikor már mindenkinek korog a gyomra – lassan azt gondolom, hogy ez a bejegyzés hosszúsága miatt is így van – akkor ellátogathatunk az étterembe.

Következő héten innen folytatom!