Készülődés az ünnepre: csomagoljunk együtt!

Már csak pár nap, ès itt a Karácsony! Ti hogyan kèszültük az ünnepekre? Megvásároltatok mindent, vagy inkább az utolsó pillanatban fogjátok elintèzni? 
A csomagolással hogyan álltok? Remèlem mèg "sehogy", mert a gyerekekkel hoztunk Nektek egy nagyon klassz DIY ötletet.

Szeretem a szèp csomagolást, de mindig is a kevesebb több elv alapján kèszült ajádèkcsomagok voltak a kedvenceim - persze ez az alapelv, a belső tartalomra már kevèsbè igaz :-)) 
Már nagyon vártam, hogy a csomagolást is együtt kèszíthessük el, úgyhogy ehhez az elképzeléshez kèpest vásároltam be. 

Találtam is az ikeában, teljesen natúr csomagolópapírt, és ehhez a stílushoz tökèletesen passzoló csomagmegkötőt. Vettem egy csomag, mindenhonnan kimosható (!) színes filcet, ès egy kis katicás nyomdát - ne kèrdezzètek,hogy mièrt nem karácsonyosat, mert fogalmam sincsen! Festèket, csak egy kèzlenyomat erejèig használtunk, nehogy nagyon belefeledkezzen a festészetbe Lara, és elázzon a papír.
Kimèrtem, ès levágtam a szüksèges hosszúságú csomagolópapírt, ès már el is kezdődött a móka! Nem volt más feladat, csak annyi, hogy minèl több színnel töltsük meg a natúr csomagoló felületet. A nagymama ajándèkához kèszítettünk csomagolást, úgyhogy az ő "neve" került a papírra.

A vègeredmèny nekem persze nagyon tetszett - néhány össze-vissza húzott vonal, bármelyik anyuka szemébe könnyeket csal. Az egészben a legjobb az együtt alkotás öröme, illetve az, hogy ilyen kicsiben elkezdhetjük megtanítani a jószívő adást, ès a meglepetès izgalmát.
Nyilván ne ezzel a csomagolópapírral lepjünk meg a volt főnökünket, vagy az iskolás èveink alatt minket vizsgáztató professzorokat (ha egyáltalán meg akarjuk őket bármivel is lepni). Viszont arra tökèletes, hogy a hozzánk, ès gyerekeinkhez közelálló szemèlyek szívèt mèg inkább megolvasszuk, a kis művèszek alkotásával. Dupla ajándék, hogyha igazán jól sikerültek a rajzok a csomagolópapírra, akkor be is lehet keretezni, ès kiakasztani a falra is.

Jó készülődést!

Felhő sátor: kis kuckó a nagy kalandoroknak

Egy korábbi posztomban megismerhettétek a Felhő márkát, ami idén év elején indult el. A Felhő csapat tagjai, olyan szoptatóskendőket kezdtek el árulni, amelyek segítségükre vannak azoknak az édesanyáknak, akik nem szeretnének a szoptiztatás időszaka alatt sem bezárkózni, vagy a baba állandóan korgó pocakjához igazodni, hanem továbbra is aktív, és szabad hétköznapokat szerettek volna élni, együtt a kicsivel is kimozdulni.  A Felhő szoptatóskendők erre nyújtottak megoldást - a divatos megjelenéssel, szuper rugalmas, és tökéletesen légáteresztő tulajdonságukkal – lehetővé téve, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor diszkréten szoptathassunk, hogyha úgy adódik. És most őszintén, egy pici babával, mikor nem adódik úgy???

A Felhő márka, amellett, hogy néhány napja két új kendővel lepte meg a vásárlókat, egy vadonat új termékkel bővítette palettáját: ez pedig a Felhő sátor.

A Felhő sátor ugyanúgy magyar kezek munkája, mint a Felhő kendő.

Kiváló minőségű fa alapanyagokból készült, gyakorlatilag selymesre csiszolva, hogy 100%-an szálkamentes legyen az apró mancsoknak.

Széleit fagolyók díszítik, amely nemcsak stílusos megoldás, hanem biztonsági szempontból is megnyugtatja, az állandóan aggodó anyai-apai lelkünket.

A fa vázat teljesen körülölelő textil, tökéletes “kuckósság érzetet” ad, és védelmet nyújt a kalandos játékok során. Számunkra, szülők számára fontos szempont: mosható, erős anyagú vászonból készült! Ami azt jelenti, hogy nem csak bent a lakásban, hanem nyáron kint a teraszon, vagy az udvaron is tudják használni, élvezni a gyerekek! A terméket bemutató első fényképeken fehér színben találkozhatunk a sátorral, de a készítők elárulták, hogy más színben is elérhető a Felhő sátor. Így bármikor a kedvünkhöz, vagy a gyerekeink szobájához, kívánságához igazíthatjuk a sátrunkat.

Nekem különösen tetszik a Felhő logó megjelenítése, amely égetve van a sátor vázába, ez egyértelműen magas minőségről árulkodik. Különleges, és ízléses megoldás.

Azt hiszem a kuckós, és bunkeros korszak hosszú évekig tart, úgyhogy ez tényleg egy olyan ajándék gyerekeinknek, amelyet hosszú ideig tudnak használni. Ráadásul a készítők még tovább gondolkoztak, és tisztában voltak vele, hogy egy termék annál jobb, minél több funkciót tölt be. Ez a Felhő sátorra is jellemző (csakúgy, mint a Felhő kendőre), hiszen, ha akarom egyszer sátor, ha akarom egyszer menő ruhatároló állvány, ami hihetetlenül vagánnyá teszi a kis álmodozók szobácskáját.

A sátor bármikor szétszedhető (nem kell fúrni, faragni, csavarozni), lapra csukható, megkönnyítve ezzel a tárolást, szállítást.

Nagy odafigyelésről és gondosságról tanúskodik, hogy az alkatrészek külön is kaphatóak! Így bármi elveszik, megrongálódik, van lehetőség megrendelni, és kicserélni azt.

A Felhő márka eddigis azt bizonyította, hogy kendői szívvel-lélekkel készülnek. Ez a sátornál sincs máshogyan, minden részletében látszik, hogy szeretettel készült.

“Csapatunk apródjai kezdenek kinőni a szoptatós korszakból, ezért fejben és szívben mi is elkezdtünk tovább gondolkodni. Természetesen a Felhő szoptatóskendő továbbra is a szívügyünk marad, mert szuper segítség az Anyáknak és Babáknak.

Azonban elkészítettük a Felhő sátrat a kis felfedezőknek, ahol a kalandok, és a nagy álmok születnek ‹3 ”

www.facebook.com/felhoprojekt

Hálaadás Szülő-módra!

Az elmúlt néhány napban, valahogy extrán nyűgösek voltunk. Nem szoktam használni a királyi többest (“jön a fogunk”, “most kezdünk felállni”…), de mivel ez rám is érvényes volt, ezért írom ezt. Amikor mindkét lány nyavalyog, valamilyen számomra (!) megmagyarázhatatlan oknál fogva, akkor nap közepére már én is nyűgös leszek. Biztosan ezzel egyedül vagyok, mindenki más szuperul tűri a nyafogást, és a félóránkénti sírást – mindenesetre én nem annyira kedvelem.

Az egész lakást játszótérré alakítottuk át (nem, mintha a gyerekek születése óta nem lenne az), aztán ha ez unalmas volt akkor kézműveskedtünk, ezután játszóra mentünk, útba ejtettük a boltot, ahol mindenki valami finomságot zsebelhetett be. A nyűgre ez sem volt elég, már vártam, hogy hazaérjünk, és mindkét gyereket ágyba dughassam, és megkezdődhessen a délutáni szunyókálás – számomra mámorítóan kellemes – órája. Be is készítettem magamnak egy finom kávét, fahéjas csigát, és egy lakberendezési magazint. Ennél kellemesebb kikapcsolódást nem is tudtam volna elképzelni magamnak. Lara ügyes kislány módjára egyből elaludt, Panka úgy döntött, inkább engem vidámít. Én az ‘alvás-kérdésben’ nagyon határozott vagyok, és hála Istennek a lányaink nagyon ügyes alvók minden szempontból. De ez most sehogy nem jött össze… Úgyhogy nyűgösség, nyűgösség hátán, és mindennek közepette rájöttem, hogy nyakunkon a hálaadás napja. Ezért elkezdtem fejben – két sírás között – összegyűjteni, hogy mi mindenért lehetünk hálásak szülőként, mennyi mindent tanultunk meg a gyerekek mellett.

Ezeket írtam ide össze Nektek - és magamnak is emlékeztetésképpen.

- Nagy pocakkal, terhesen megtanultunk kedvesen, (színlelt) mosollyal meghallgatni az összes “jótanácsot”, amit a város, utca embere mindenképp megakart osztani velünk, 13 másodperc ismerettség után.   

- Megtanultuk az első két hétben, hogy minimális alvással, és egy marék háztartási keksszel egész jól el lehet evickélni egy darabig.

- Ugyanebben az időszakban, agyafúrtan (inkább átlátszóan) hivatkozhattunk a friss anyaság állapotára – és délig pizsamában lehettünk.

- Türelemre voltunk kényszerítve (nem tanítva), a hasfájós időszak alatt. Emlékszem, egyik este könnyes szemmel ültem az ágy szélén, és azt kérdeztem Norbitól: “Mi van, ha mostmár örökké fennt marad, és soha nem alszik el?! Mi van, ha nem is lesz vége a hasfájásnak?” Hasfájással küszködő babák anyukájának üzenem: Elmúlik! Sőt, az összes foguk is kibújik egyszer.

- Megértettük, hogy a kádban fürdés, főúri / űrnői kiváltság. A zuhanyzás (lehetőleg 5 perc alatt) az igazán menő dolog.

- Képesek lettünk a fizikai határainkat kitolni, és az autóból való felcipekedés egyenlővé vált a Crossfit egyik versenyszámával.

- Megismerkedtünk azzal, hogy a pelenkázó táskánk kimeríthetetlen tartalú.

- Testközelből megtapasztalhattuk, hogy az a jó magyar szokást, miszerint ahogyan elindul az autó / vonat / busz egyből elővesszük a fasírtos szendvicset, és benyomjuk, az anyatejjel szívjuk magunkba. Legalábbis nálunk mindenképp. Teljesen mindegy mikor ettek, ahogy beülünk az autóba egyből enni kérnek.

- Rájöttünk, hogy tudunk egyszerre babakocsit ringatni, rántást kevergetni, és közben mondókát szavalni. Tökéletesen multifunkcionálisak vagyunk!

- Megtanultunk újra rácsodálkozni egy csigára, vagy igazából bármire, amit meglátunk az utcán. Ezáltal arra is kénytelen vagyunk, hogy megálljunk egy pillanatra (2 méterenként pontosabban), és körbenézzünk – túl a cipőnk orránál.

- Igaz, még a dacos korszakban járunk -  így csak reménykedem benne, hogy egyszer véget ér! Ez a korszak olyannak tűnik, mint egy feketelyuk, teljesen elnyel gyakorlatilag mindent, és mindenkit aki az útjába kerül, függetlenül nemtől, és képzettségtől. Így rá kellett döbbennünk, hogy képes egy 2 éves sarokba szorítani minket.

- Ezzel együtt, teljes regenerálódásra lettünk képesek 2-3 óra ‘én-idő’ alatt.

- Már az éjszaka közepén, csukott szemmel ki tudjuk kerülni a szertehagyott játékokat – holott a gyerekek születése előtt mindenben elbotlottunk.

- Jóval kreatívabbak vagyunk, mint amire bármikor is gondoltunk volna, eddigi életünk során.

- Újra felhőtlenül nevetünk, a legapróbb dolgokon is.

- Sokkal empatikusabbá váltunk, és ezáltal hatékonyabban, és könnyebben tudunk vígasztalni.

- Bármennyire is fárasztóak, mégis csodálatos, hogy vannak. Egészségesek, és elevenek, mert ez is bizonyítja, hogy jól érzik magukat a bőrükben, a családjukban, vagyis mellettünk! Ennél nagyobb visszacsatolásban, egyenlőre ne is reménykedjünk: elevenek = jól érzik magukat. Ha egész nap csöndben ülnének, akkor lenne valami nagy gond…

- Rátaláltunk a szeretet egy teljesen új dimenziójára, ami csak nekünk, szülőknek adatik meg. 

Még sok dolgot leírhatnék, de Lara épp a számba világít egy 200 wattos lámpával, hogy megnézze nem piros e a torkom… Úgyhogy azt hiszem, ennyi éppen elegendő ahhoz, hogy erőt merítsünk a nehezebb napokon: hálára minden egyes nap van okunk.

Hello Happyfamily Blogger Találkozó

Túl vagyok életem első blogger találkozóján, juhéé! Úgyhogy azt hiszem, a blogger “cím” innentől számítva, kezd hivatalos lenni.

A viccet félretéve, nagyon nagy megtiszteltetés volt a Happyfamily bloggertalálkozóján részt venni, és ezúton is szeretném megköszönni a meghívást!

Biztosan minden találkozóra, és sajtóeseményre felelmelő érzés a meghívás, mégis én ezt azért érzem kivételesnek, mert egy olyan “társulat” hívott meg, ami nem csupán egy cég, hanem egy szemléletmód is egyben.

A Happyfamily, nem a fogyasztó gondolkodásmódot hivatott erősíteni az emberekben, hanem a fő alapelve nem más, mint hogy megerősítse: a család érték! Eköré a látásmód köré szerveződik minden a Happyfamily cégén, vagyis inkább családján belül! Az egész ‘család’ összes lépésének – minden bejegyzésének, tanácsának, kreatív ötleteinek, szabadidős programjainak, szépségápolási tippjeinek – a mozgatórugói, mind-mind a család köré szerveződnek, mindezt úgy, hogy szem előtt tartsák a család összes tagjának igényeit. A Happyfamily, nem csak egy honlap, hanem egy közösségi színtér is, sokszinűségével, és interaktivitásával együtt.

Ez a színvonal, és értékrend a találkozón is érezhető volt. A helyszínválasztás az elegáns, és kifinomult stílusú Villa Bagatelle-re esett, amely véleményem szerint tökéletesen illett az esemény elegáns, de mégis családias hangulatához. 

A Happyfamily munkatársai szeretetteljes fogadtatással, finom ételekkel, italokkal, és rengeteg ajándékkal köszöntöttek mindannyiunkat. A találkozóra, sokszínű programmal készültek, amelyek mindegyikéről kivétel nélkül elmondható, hogy szórakoztatóak, izgalmasak voltak.

Találkozhattunk a Danubius Hotels képviselőjével, akitől megtudhattuk milyen újdonságokkal, fejlesztésekkel készültek az elmúlt időszakban a gyerekekkel érkező vendégek számára. A gyerekekért létrehozott, Danubius Bubbles Club főszereplőinek életetadó Felhőhegyi Balázzsal is megismerkedhettünk. A vele készült mini interjút nagyon élveztem, mert nemcsak vidám, és tanulságos volt, hanem egy kicsit minket is bevezetett a karakteralkotás rejtélyeibe, egy rövid kreatív játék során. Ezt nagyon élveztem! Érdekes volt elgondolkodni azon, hogyan is lehet életrehívni 1-1 általunk megálmodott karaktert.

A beszélgetések levezetése, és a karácsony közeledte miatt a szervezők meginvitáltak miket egy DIY mécses készítésre. Ezt, szemmel láthatóan mindenki nagyon élvezte. Alig akartuk befejezni. A sok szépséges kiegészítők közötti válogatásba, és az egymással való beszélgetésbe belefeledkezve, gyönyörű munkák születtek, és talán egymást is kicsit jobban megismerhettük.

Az ezt követő időben, még inkább beleláthattunk a Happyfamily munkájába, sikereibe, terveibe. Világosan kiderült, hogy egyre több az oldal látogatója, elkötelezettje. Egyre inkább bővül a Happyfamily család, ami nagy öröm, hiszen ezzel is népszerűbbé válik a család értékének képviselése, terjesztése.

Mindezek mellett, érdekes, és rendkívül humoros előadásban bővíthettük ismereteinket (vagy éppen döbbenhettünk rá a témában való járatlanságunkra) a fényképek felhasználásának legális módjairól, Bedi Viktortól, az 123rf.com ügyvezetőjétől.

Végezetül pedig, résztvehettünk számunkra, nők számára olyan kedvelt foglalkozáson, mint a smiktanácsadás. Habár, a sminkelésre sokszor nagyon kevés időnk jut a gyerekek mellett, mégis mindannyian szeretjük a tippeket, praktikus ötleteket, amikkel szebbnek érezhetjük magunkat, a kialvatlanság ellenére is.

A Happyfamily bloggertalálkozójának érdekes, és sokszínű programösszeállítása egyértelműen a meghívottakért, azaz értünk volt! Családias, és szórakoztató hangulat mellett tanulhattunk, szórakozhattunk, kikapcsolódhattunk egy kis időre.

Kedves Happyfamily, sok sikert kivánok a család intézményét népszerűsítő céljaitok megvalósításában!

“A Happy Familyt azért hoztuk létre, mert hiszünk abban, hogy a család intézménye értékes, fontos, nem divatjamúlt! A boldog család fogalma nem csupán illúzió a mai rohanó világban sem. Természetesen ehhez szükség van idő, energia befektetésre, de legfőképp a szív és a személyiség teljes odaadására.”

A képeket köszönöm a Happyfamily.hu-nak.

Sophie&Ben

A múlt hét hétvége, nagyon különleges volt számunkra, ugyanis Norbi a férjem, belépett a 3x-be! Minden születésnap különleges, de ez extrán az volt számunkra. Éppen ezért, ezt a jeles eseményt nem akartam “letudni” egy szelet rántott hússal, és sültkrumplival. Meglepetés szülinapot szerveztem neki, és olyan helyet kerestem, ahol a gyerekeink, és a barátaink gyerekei is jól érzik magukat.

Semmiképpen nem akartam a mókából kihagyni a két kisasszonyt, így muszáj volt az egyfolytában tettrekész kislányaink igényeit is szemelőtt tartani. A barátaink gyerekei is hasonló korúak, így teljes képem volt a társaság apródjainak szükségeiről.

Másik nagyon fontos szempont volt, hogy egy igazán menő helyet kerestem, ami remek helyszínül szolgál, ennek a számunkra különleges eseménynek. Egy éttermet sok minden tehet egyedivé, de az igazi vagányság a legapróbb részletekben rejlik.

Mindezek mellett, úgy képzeltem el, hogy tökéletes lenne, ha családias, uzsonnázós – csipegetős falatozás lenne, és titkon reméltem, hogy találok olyan helyet, ahol ebben az elképzelésemben sikerül partnerre találnom a helyszín üzletvezetőjével.

Meg kell, hogy mondjam, ez a három szempont nem ad könnyű feladatot, hiszen általában a menő, belvárosi éttermek, nem gyerekbarát helyszínek, ráadásul nem minden esetben próbálnak meg együttműködő partnerré átalakulni egy esemény miatt.

Hosszas keresgélés, és fejtörés után, rátaláltam a tökéletes helyszínre, a Sophie&Ben bisztróra! Még sosem jártam itt korábban, amit egyfelől nagyon sajnálok, másfelől viszont így, hatalmas megleptés ért engem is.

Amikor emailben megírtam, hogy körülbelül mit is szeretnék, minden hezitálás, és akadékoskodás nélkül a segítségemre voltak. Nem jelentett problémát sem a gyereksereg, sem pedig az étkezésre vonatkozó elképzelésem.

Amikor azt halljuk egy helyről, hogy gyerekbarát, akkor az esetek 90%-ban azt kell ezalatt értenünk, hogy van 2-3 etetőszék, és esetleg egy pelenkázónak csúfolt asztallap, a női wc-nek valamelyik elrejtett zugába beszorítva. Úgyhogy eleve kétkedve fogadom, az ilyen elnevezéseket, mint “bababarát hely”.

Azonban a Sophie és Ben teljesen más! Kezdjük az első benyomással, hiszen ez döntőbíró, abban a kérdésben, hogy meghozza e a kedvünket ahhoz, hogy belépjünk az étterembe. A Sophie&Ben bisztró dizájnja, engem egy régi amerikai filmre emlékeztetett, ami különösen tetszett benne. Ez a stílus, már a bisztró utca hangulatát is meghatározza, hiszen a 80’-as évek mozijainak megjelenését idézi. A hatalmas üvegfelületek által határolt étterem, hangulatos fényeivel, minimál, de mégis menő kiegészítőivel olyan benyomást keltett bennem, hogy ebben a bisztróban párhuzamosan jelen van a régi korok otthonos melegsége, és a mai modern világ dinamizmusa.A térelosztása kifejezetten vendégbarát, méghozzá azért, mert a gyereksarok közvetlenül az asztalok mellett van, a bisztró hátsó részében, ami nagyon jó megoldás. Hiszen egyfelől nem zavarjuk azokat, akik nem gyerekkel érkeztek, másfelől nem kell azon izgulni, hogy a gyerek kiszaladgál az ajtón. Harmadrészt pedig megmarad a szemkontaktus, így az igazán kicsik nem ijednek meg, hogy nem látnak minket. Kölcsönösen szemmel tarthatjuk egymást.

A játszósarok, szintén egy hatalmas üvegfelület mellett van, ami biztosítja a kellő természetes fényt napközben, illetve hozzájárul a hangulatos komfortérzethez is. Az izgulósabb, állandóan fázós szülőket pedig biztosíthatom, hogy kellemes meleg van, és sehol nem fog huzatot kapni a gyerek, az ott tartózkodás ideje alatt.

Egy tágas, rengeteg játékkal felszerelt gyereksarokkal kedveskednek az odaérkező családok legkisebbjeinek. Van terepasztal, fiús (műanyag barkácsasztal), és lányos (konyha) játékok, legó, színező. Minden, ami szem szájnak ingere! Végre egy olyan hely, ami a mi gyerekeinket is abszolút lefoglalta. Nem pár percre, hanem hosszú órákra!

Nagyon élvezték a játékot, a rengeteg érdekes dolgot, ezért egy kicsit mi is ki tudtunk kaplcsolódni, egymásra figyelni. Nem azzal kellett foglalkoznunk, hogy legyenek csendben, nem mocoroghatnak, szépen egyenek, és társai… Itt, tényleg élvezi az egész család a közös időtöltést! Ráadásul a szabad játék közben, hamarabb megéheznek ők is, és mi sem szebb, amikor végre jóízűen eszik a gyerek odakucorogva mellénk vagy a nagyszülők, barátaink mellé.

Nekünk, speciálisan az én kérésemre állították össze a családias hangulatú finomságokat, de ahogyan körbenéztem rendkívül guszta tálakat láttam a többi asztalon is. Alapvetően, az amerikai konyha jellegzetességeivel hasítanak, úgyhogy, ha egy igazán jó hamburgerre, steakre, vagy házi készítésű desszertre vágytok, akkor feltétlenül el kell látogatnotok erre a helyre! 

A séfek a legnagyobb gonddal készítik a szemet, és ízlelőbimbókat gyönyörködtető ételeket. A Sophie&Ben bisztró, hangulatos helyszíne egy jó sütizésnek, vagy egy kellemes beszélgetésnek is, egy csésze kávé mellett.Azt gondolom, hogy igazán családbarát helyet, csak családosok tudnak kitalálni, és kivitelezni, mert ők ismerik igazán, hogy mik azok az igények, amik felmerülnek a kisgyerekesek körében. Ők tudják, hogyan lehet könnyíteni egy kicsit a szülőkön, illetve lefoglalni az izgőmozgó gyerekeket, amilyenek nekik is vannak. Hiszen a Sophie&Ben bisztró, két ízig-vérig apuka megvalósult ötlete, akik az egy helyen, egy napon, egy óra eltéréssel született gyerekeikről nevezték el az éttermet.

Drága Szülő társaim, van lehetőségünk arra, hogy igenis néha éttermezzünk kicsit, együnk egy jót Budapest szívében. Úgy tölthessünk el egy kis szabadidőt, hogy mindannyian ott vagyunk, mindannyian jól érezzük magunkat, kiszakadva az otthoni főzőcskézésből, monotonitásból, hogy értünk is legyen 1-1 nap.

Elérhetőség: Sophie&Ben, 1061 Budapest, Káldy Gyula utca 5.

http://www.sophieben.hu

Egy kis teadélután

Nagyon szeretek teázni! Ti, hogy vagytok ezzel? Amikor tehetem, kihasználom az alkalmat rá. Habár, amióta gyerekek vannak, ez nem mindig megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogyan én azt eredetileg elképzelem.

Hol az egyiket kell leszedni a lakás valamelyik magaslatáról, hol a másik szájából kell kiturkálni valamelyik kinder figurát, vagy épp a szerencsétlenül járt Anna-baba lábát. Ez van, ehhez hozzá kell szoknunk, és még egy darabig így is lesz. Azonban van az a csodálatos napközbeni lopott idő, amit csendespihenőnek csúfolnak - mennyire utáltam én is, amikor gyerek voltam. Ez az idő,számomra teljes felüdülést jelent. Megmondom őszintén, van amikor hagyom, hogy ‘szaladjon a lakás’. Mivel a nagy halom elmosogatnivaló, és a több száz helyen összefoltozott szennyes is megvár – sőt, mi több RÁM vár – ezért van, hogy szépen elvonulok, a nappali egyik kis zugába, ahol ezek, a ‘rendmániás-Mami’ ingereimet stimuláló szörnyek nem látnak engem, és én sem látom őket.
Leülök, és teázom. (Húzósabb napokon kávézom)

A teázásnak hangulata van, minden évszakban remek, de szerintem az ősz egy tökéletesen ehhez passzoló időszak. Számomra teljesen ideális, amikor kint csípősen hideg az idő, de mondjuk még finoman süt a nap. Egy pokrócot csavarok magamköré (természetesen ezt úgy, hogy még véletlenül se tudjak felpattanni. Most hagyjon békén a kötelesség!), egy magazint teszek magam mellé, és jöhet egy csésze meleg tea. Hmmm érzitek a hangulatát? Hű, de szívesen tenném ezt most is! De helyette Panka megállás nélkül azt mondja, hogy: Anya!Anya!Anya!, pedig már rég aludnia kellene… Szerintem…

Persze, még lehet fokozni a dolgot azzal is, hogy mondjuk meggyújtunk néhány gyertyát, és bekapcsolunk néhány Jóbarátok, vagy Szívek szállodája epizódot. De neee, ne menjünk ennyire messzire. Maradjunk a realitás talaján. Ott tartottunk, hogy tea, pokróc, magazin. Ha épp uzsonnaidőben vagyunk, és halmoznánk az élvezeteket, akkor a meleg tea mellett, egy finom aprósütemény elég jól mutat.

Tudjátok, nagyon szeretünk Larával sütögetni, és amikor tudom, akkor be is vonom a főzőcskézésbe. Napok óta azt mondogatja, hogy ő akar lenni a ‘FőzősLyány’, én meg legyek a ‘FőzősAnya’. Mivel nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, és nem mellesleg volt egy régóta kiszemelt receptem, ezért arra gondoltam csináljuk meg együtt.

Ez egy citromos-bazsalikomos teasütemény recept! Bezony, bezony. Furcsán hangzik, de én szeretem kipróbálni a különleges dolgokat, ízeket, ezért mindenképp belefogtunk. Nagyon egyszerű, és nagyon gyorsan elkészíthető – leszámítva a várakozási időt, amikor pihentetni kell a tésztát.

Jobban belegondolva, ez az idő tökéletesen alkalmas arra, hogy rendetrakjunk magunk után, és legalább 200-szor elmondjuk, hogy: “Igen, mindjárt elkészül a sütemény. Mindjárt ehetsz belőle. Nem, még nem most, mindjárt. Nem, még mindig nem, mindjárt.” Csak az én gyerekeim nem értik, hogy mit jelent az, hogy mindjárt??? Nyugtassatok meg! Mindegy, nem akarom borzolni a kedélyeket.

Elöljáróban annyit, hogy érdemes a bazsalikomot minél inkább összeaprítani, mert elég intenzív az íze. Ha egy öt centis levél lóg ki az egyik süteményből az nem egészen azt az ízorgiát jelentené, mint amit elvártunk volna. Az, hogy nem esztétikus azzal ne is foglalkozzunk, így gyerekekkel való sütögetés közben.

A másik dolog pedig, hogy én a fél adagot cukormázzal, a másikfelét cukormáz nélkül készítettem el. Férjuram szerint, a cukormáz már erőteljes túlzás volt, ami szinte elkábította az ízlelőbimbóit, egy jó fél órára. Nekünk Larával ízlett, de aki nem túl édesszájú, az nyugodtan elhagyhatja.

Akkor jöjjenek a szigorú számadatok:

12 dkg liszt (és egy kevés a nyújtáshoz-gyúráshoz, a gyereknek a földre dobáláshoz)

10 dkg hideg vaj

6 dkg porcukor

csipet só

2 evőkanál citromlé

4 gr friss bazsalikomlevél, apróra vágva (kb. egy evőkanálnyi)

a mázhoz: egy evőkanál porcukor és kevés citromlé elkeverve, úgy hogy sűrű maradjon, de csurgatni még lehessen

A robotgép Lara nagy kedvence: rezeg, keverni lehet vele, hangos. Néha az arcodba fújja a lisztet…Vagy inkább az én arcomba… Egy szóval: vicces. Akinek nincs robotgépe, az aprítógéppel is elkészítheti. Akinek egyik sincs, az a nyers erejére támaszkodjon.

Tehát, a lisztet és a felkockázott, hideg vajat összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és addig nyúzzuk, amíg összeáll a tészta. Nem kell túlzásokba esni.

Ezután, kézzel átgyúrjuk, kétfelé osztjuk. A két kupacot 15 centiméteres rudakká sodorjuk – ez a hivatalos verzió, nálunk Anyukáknál az a fontos, hogy valami hasonlót kapjunk. A rudakat elkezdjük egyenlő részekre osztani: félbe, négybe, nyolcba vágjuk.

A tésztadarabokat golyókká gyúrjuk – ez nagyon jó móka, és ismerős mozdulat a gyurmázásból. 

Vajjal / sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól 4-5 centi távolságra, és egy bögre aljával, kb kisujjnyi vastag körökké lapítjuk. Na, ez nálunk enyhén szólva nem lett az igazi… Jön a várakozási idő: 20 percre hűtőbe rakjuk, majd 175 fokra előmelegített sütőben kb 12-14 percig sütögetjük – addig amíg a szélei aranybarnák lesznek.

Ha van kedvünk cukormázazni, akkor annak most van az ideje, a még meleg sütikre csurgatjuk.

Az elkészült sütiket finom tea mellett fogyasztjuk, vagy amíg mi hátat fordítva elkészítjük a teánkat, a megmaradt morzsákban gyönyörködünk….

Próbáljátok ki együtt!

Szép hétvégét Nektek!

Home office

Sosem győztem hangsúlyozni, hogy milyen fontosnak tartom, hogy ha lehet, akkor az első három évet töltsük együtt a kisbabánkkal. Nyilvánvalóan itt nem arról van szó, amikor az édesanyának muszáj visszamennie dolgozni, a megélhetés miatt. Inkább arra gondolok, amikor az édesanyák a gyerek megszületése után pár hónappal rájönnek, hogy ez mégsem az “igazi”.

Fárasztó, monoton, és nem tudnak úgy kiteljesedni, ahogyan ők azt megszokták a munka világában. Hiszen, egy munkahelyen sokszor rövid időn belül, vagy akár naponta, hetente megkapjuk a visszacsatolást, hogy milyen jól is végezzük a munkánkat. A kedves vállveregetés mellett, pedig jönnek a túlórapénzek, prémiumok, előléptetések.

Nem lehet, azt a szülői hozzáállást azonosítani a fentebb említettel, aki könnyek között, a megélhetésért megy vissza dolgozni, sem azokkal, akik odaadnak az életükből éveket a gyerekeiknek azért, mert tudják, hogy most otthon van rájuk a legnagyobb szükség. Rájuk, és nem a bébiszitterekre, pótmamákra.

Itt, a koszos pelushalmazok, és a féligmegrágott kiflivégek között (te jó ég, most mit hihet az olvasó, hogyan élünk?!) jól esne a dícséret, de általában senki nem látja, hogy mennyi munkánk is van egy nap. Egy gyerek nevelése hosszútávú befektetés. A munkánk dícséretének szele, legkorábban ovi ideje alatt símogathat meg minket – vagy éppen csaphat jól arcul (bár higyjétek el, nem ez utóbbira készülök). Talán sokkal inkább, 15-20 év távlatából látszik, hogy munkánk milyen gyümölcsöt villantott.

Nem célom ledegradálni, és összehasonlítgatni az ‘anyaság munkáját’, de azt gondolom, mégis más az, aki 0-24-es anyaként van a gyereke mellett, és az aki pusztán az önmegvalósítás hiánya, és az unalom stabil jelenléte miatt hagyja ott gyermekét, és megy vissza dolgozni. Persze, itt most lehet kötekedni, hogy 4-5 órát kibír a gyerek az anyja nélkül… Én azért elég ritkának tartom az olyan munkahelyeket, ahol az anyuka mondhatja meg, hogy egy héten hányszor, és mennyit megy be. A rugalmas munkamorál mögé van elrejtve valójában a “rabszolgaság”, hiszen, ha nem akarsz túlórázni, vagy hétvégézni, akkor már rugalmatlan vagy, és őskövület.

Rengeteg szakember mondja, hogy az első három év a legmeghatározóbb, a gyermek életében – minden területen, minden szinten. Én is beszélgettem jó néhány óvodapedagóssal, akik mind egymástól függetlenül, mégis egybehangzóan azt mondták, hogy nem igaz, hogy a gyermeknek szüksége van az óvoda, bölcsöde nyújtotta társaságra, új arcokra. Nem igaz, hogy unalmas nekik otthon, a szüleikkel lenni. Egy gyermek, körülbelül 4-5 éves körában kezd el úgy játszani a többiekkel, hogy valóban velük játszik, nem pedig csupán mellettük. Egy pedagógus nem tudja (hiszen nem képes rá), ugyanazt a szeretetet, figyelmet, melegséget megadni, amire az első 3 évben a gyermekünk vágyik.

A bölcsödét, óvodát eröltető szemlélet, inkább a mostani felpörgött, megfelelési kényszertől űzött világunk eredménye. “Te otthon vagy? Unalmas vagy!” “Te jó pozícióban, sok pénzért dolgozol? Menő vagy!” Semmi több, mint más (sokszor idegen) emberek véleménye. És itt most újra és újra hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, akinek vissza KELL mennie dolgozni!!!

Tudom, vannak még rajtam kívül, olyan elvetemült édesanyák, akik egyszerűen fontosnak tartják, sőt szeretnek otthon lenni a gyerekekkel.

Lassan, három teljes éve vagyok itthon Larával (és az egy éve megérkezett Pankával). Mindig is szerettem a mozgalmas életet, a jövés-menést, de mindezek mellett nagyon szerettem egy kényelmes fotelbe kucorogni, egy meleg gyümölcsteával, és egy klassz lakberendezési újsággal a kezemben. Amikor a televíziós munkát a gyerekszobára cseréltem, tudtam, hogy itthon van rám most szükség – és tudjátok mit? Nekem is arra van szükségem, hogy itthon legyek! Mivel aktív, társaságot szerető ember voltam mindig is, ne gondoljátok, hogy nem cikázott át a fejemben nekem is, hogy “mi hasznom itthon? A tehetségemet, miért nem fektetem be, kamatoztatom még inkább abban a szakmában, amit eddig annyira szerettem?!” Persze ezek a gondolatok rendre a hisztisebb napok, és kialvatlan éjszakák után támadtak nem is hátba, sokkal inkább mellbe. Pont a szívem közepébe. De ha jól átgondoljuk ez nem szól többről, mint: ÉN,ÉN,ÉN…Még véletlenül sincs benne Mi. Pedig már MI vagyunk.

Tudjátok, szerintem az anyaságban az is csodás, hogy 2-3 óra alatt tökéletesen lehet regenerálódni. Ha már az orrodon jön ki a füst, mert épp házisárkánnyá mutálódsz, akkor érdemes kimenni levegőzni, vagy erre a kis időre a nagyszülőket áthívni, és lelépni. Bőven elég 2-3 óra, és úgy jön haza az ember, mintha kicserélték volna. Nem az a baj, ha elfáradunk. Nem kell szégyellni, hogy fáradtak, esetleg ingerlékenyebbek vagyunk. Nincs azzal gond, hogy emberek vagyunk! Ettől nem vagyunk rosszabb anyukák. Ez csak annyit jelent, hogy mindig ott vagyunk! És ez nem jelent mást, minthogy tele vagyunk szeretettel.

Azt hiszem, ugyanez a szeretet regenerál minket ilyen gyorsan.

Mikor ez megtörténik, akkor végre minden onnan folytatódik, ahol eredetileg, abbamaradt. Amikor tudjuk, hogy valójában miért is vagyunk otthon. ÉRTÜK. Se több, se kevesbb miatt.

Mivel szeretek tevékenykedni, ezért a gyerekek dolgai mellett (erre is hamarosan kitérek) saját lehetőségeket is elkezdtem keresni. Ilyen volt a blog is, ami alapvetően nem jelent bevételi forrást, viszont sok más lehetőséget nyitott meg. És emellett még más, és más ötletelés, kreatív projektek része lehettem, és remélhetőleg lehetek még a jövőben is.

A hasonló aktívabb, alkotásvágytól nem nyugvó, de mégis otthon lévő anyukákat buzdítok, hogy ha van kedvük, akkor fogjanak bele valamibe. Több olyan márka, és vállalkozás született olyan, HOME office-os anyukáktól, mint mi. És, ha nem is ilyen jellegű dologhoz van kedvetek, akkor annyi minden másban jók vagyunk - a mackónadrág, és az összegubancolódott hajon túl. Csomó mindent tehetünk az otthonunk szépítgetéséért, a saját intellektuális fejlődésünkért. Csináljunk olyat, amitől még teljesebbnek érezhetjük magunkat, úgy, hogy közben nem hagyjuk magunkra gyerekeinket.

A Home Office-nak talán az az egy hátrány, hogy ritkán kell emiatt kimozdulnunk, ergo hol marad a csodás sminkünk? A divatos outfitünk? A csilivili lokniaink? Bevallom őszintén ezt itthon én sem annyira erőltetem. De nőként hiányzik néha. Hogyis ne hiányozna?!

Itt kanyarodnék rá a következő témára: Mozduljunk ki!

Amikor fentebb említettem a “gyerekek dolgait”, és az ebbeni aktivitást, akkor pontosan erre gondoltam! Borzasztóan meguntam a nyáron az összes környékbeli játszóteret. Úgyhogy minimum tavaszig látni sem akarom egyiket sem, ami a szomszédságunkban van. Ha nektek is rémálmaitok vannak a játszoterektől, akkor egyfelől kereshetünk teljesen más játszótereket, vagy menjünk el olyan helyekre, amiket kifejezettem mi élvezünk. És itt most nem egy VIP mozira, vagy egy szimfónikus koncertre gondolok – nem értem miért pont ez a kettő jutott eszembe.

Az a jó, hogy gyerekekkel bárhova megyünk, tudunk nekik újat mutatni, és pluszba még mi is kicsit kidekorálhatjuk magunkat. Például az egyik nap, amikor viszonylag szép idő volt, elmentünk bkk hajóval a római partra (ami ha jól tudom ingyenes kismama bérlettel). Ott ittunk egy jó kávét, megkajáltak a gyerekek, beszélgettünk, és utána visszahajóztunk. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat. Én is! (muhaha) De sétálhatunk, virágot szedhetünk (amíg van) a Tabánban is mondjuk. Rengeteg gyerekbarát hely van, ahol ihatunk egy kávét, ehetünk egy szendvicset anélkül, hogy a gyerek szétbontaná az egész helyet, mert van neki egy sarok, amit eleve erre terveztek. Sőt, korábban írtam már olyan kávézóról, ahol sütizés közben egy cicát, vagy éppen egy kaméleont is az öledbe vehetsz. Szerettél a Duna parton sétálni? Nem is kell ennél több a gyereknek! Szerettél a városban korzózni? Ott lehet a legjobban galambokat kergetni! És finom, meleg (1000 forintos…) kürtőskalácsot majszolni. Ha messzebbre megyünk, nálunk mindig van aszfaltkréta. Ez a legveszedelmesebb, türelmetlenségből fakadó hisztiket tudja úgy átváltoztatni, hogy a gyerekekből édes kis báránykák válnak. Nem kell lemondanunk arról, amit eddig szerettünk csinálni. Legfeljebb picit átgyúrni.

Nem megyünk el mindennap otthonról, hiszen fontos a rendszeresség – mint minden jó munkahelyen. Emellett szeretem az otthon nyugalmát, és mindig is tudtam, hogy a gyerekeimnek a kalandok mellet, ezt az érzést is szeretném átadni.

Home Office-os anyukák, higyjétek a legjobban döntöttünk akkor, amikor elvállaltuk ezt a munkát, és az önmagunk megvalósítását, a számunkra legfontosabbak épülésére, szórakoztatására kamatoztatjuk.

Amikor nehéz napok vannak, csak egy dologra szoktam gondolni: “Nem miattuk vagyok itthon, hanem ÉRTÜK!” Ez kicsit máshogy hangzik…