Egy kis teadélután

Nagyon szeretek teázni! Ti, hogy vagytok ezzel? Amikor tehetem, kihasználom az alkalmat rá. Habár, amióta gyerekek vannak, ez nem mindig megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogyan én azt eredetileg elképzelem.

Hol az egyiket kell leszedni a lakás valamelyik magaslatáról, hol a másik szájából kell kiturkálni valamelyik kinder figurát, vagy épp a szerencsétlenül járt Anna-baba lábát. Ez van, ehhez hozzá kell szoknunk, és még egy darabig így is lesz. Azonban van az a csodálatos napközbeni lopott idő, amit csendespihenőnek csúfolnak - mennyire utáltam én is, amikor gyerek voltam. Ez az idő,számomra teljes felüdülést jelent. Megmondom őszintén, van amikor hagyom, hogy ‘szaladjon a lakás’. Mivel a nagy halom elmosogatnivaló, és a több száz helyen összefoltozott szennyes is megvár – sőt, mi több RÁM vár – ezért van, hogy szépen elvonulok, a nappali egyik kis zugába, ahol ezek, a ‘rendmániás-Mami’ ingereimet stimuláló szörnyek nem látnak engem, és én sem látom őket.
Leülök, és teázom. (Húzósabb napokon kávézom)

A teázásnak hangulata van, minden évszakban remek, de szerintem az ősz egy tökéletesen ehhez passzoló időszak. Számomra teljesen ideális, amikor kint csípősen hideg az idő, de mondjuk még finoman süt a nap. Egy pokrócot csavarok magamköré (természetesen ezt úgy, hogy még véletlenül se tudjak felpattanni. Most hagyjon békén a kötelesség!), egy magazint teszek magam mellé, és jöhet egy csésze meleg tea. Hmmm érzitek a hangulatát? Hű, de szívesen tenném ezt most is! De helyette Panka megállás nélkül azt mondja, hogy: Anya!Anya!Anya!, pedig már rég aludnia kellene… Szerintem…

Persze, még lehet fokozni a dolgot azzal is, hogy mondjuk meggyújtunk néhány gyertyát, és bekapcsolunk néhány Jóbarátok, vagy Szívek szállodája epizódot. De neee, ne menjünk ennyire messzire. Maradjunk a realitás talaján. Ott tartottunk, hogy tea, pokróc, magazin. Ha épp uzsonnaidőben vagyunk, és halmoznánk az élvezeteket, akkor a meleg tea mellett, egy finom aprósütemény elég jól mutat.

Tudjátok, nagyon szeretünk Larával sütögetni, és amikor tudom, akkor be is vonom a főzőcskézésbe. Napok óta azt mondogatja, hogy ő akar lenni a ‘FőzősLyány’, én meg legyek a ‘FőzősAnya’. Mivel nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, és nem mellesleg volt egy régóta kiszemelt receptem, ezért arra gondoltam csináljuk meg együtt.

Ez egy citromos-bazsalikomos teasütemény recept! Bezony, bezony. Furcsán hangzik, de én szeretem kipróbálni a különleges dolgokat, ízeket, ezért mindenképp belefogtunk. Nagyon egyszerű, és nagyon gyorsan elkészíthető – leszámítva a várakozási időt, amikor pihentetni kell a tésztát.

Jobban belegondolva, ez az idő tökéletesen alkalmas arra, hogy rendetrakjunk magunk után, és legalább 200-szor elmondjuk, hogy: “Igen, mindjárt elkészül a sütemény. Mindjárt ehetsz belőle. Nem, még nem most, mindjárt. Nem, még mindig nem, mindjárt.” Csak az én gyerekeim nem értik, hogy mit jelent az, hogy mindjárt??? Nyugtassatok meg! Mindegy, nem akarom borzolni a kedélyeket.

Elöljáróban annyit, hogy érdemes a bazsalikomot minél inkább összeaprítani, mert elég intenzív az íze. Ha egy öt centis levél lóg ki az egyik süteményből az nem egészen azt az ízorgiát jelentené, mint amit elvártunk volna. Az, hogy nem esztétikus azzal ne is foglalkozzunk, így gyerekekkel való sütögetés közben.

A másik dolog pedig, hogy én a fél adagot cukormázzal, a másikfelét cukormáz nélkül készítettem el. Férjuram szerint, a cukormáz már erőteljes túlzás volt, ami szinte elkábította az ízlelőbimbóit, egy jó fél órára. Nekünk Larával ízlett, de aki nem túl édesszájú, az nyugodtan elhagyhatja.

Akkor jöjjenek a szigorú számadatok:

12 dkg liszt (és egy kevés a nyújtáshoz-gyúráshoz, a gyereknek a földre dobáláshoz)

10 dkg hideg vaj

6 dkg porcukor

csipet só

2 evőkanál citromlé

4 gr friss bazsalikomlevél, apróra vágva (kb. egy evőkanálnyi)

a mázhoz: egy evőkanál porcukor és kevés citromlé elkeverve, úgy hogy sűrű maradjon, de csurgatni még lehessen

A robotgép Lara nagy kedvence: rezeg, keverni lehet vele, hangos. Néha az arcodba fújja a lisztet…Vagy inkább az én arcomba… Egy szóval: vicces. Akinek nincs robotgépe, az aprítógéppel is elkészítheti. Akinek egyik sincs, az a nyers erejére támaszkodjon.

Tehát, a lisztet és a felkockázott, hideg vajat összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és addig nyúzzuk, amíg összeáll a tészta. Nem kell túlzásokba esni.

Ezután, kézzel átgyúrjuk, kétfelé osztjuk. A két kupacot 15 centiméteres rudakká sodorjuk – ez a hivatalos verzió, nálunk Anyukáknál az a fontos, hogy valami hasonlót kapjunk. A rudakat elkezdjük egyenlő részekre osztani: félbe, négybe, nyolcba vágjuk.

A tésztadarabokat golyókká gyúrjuk – ez nagyon jó móka, és ismerős mozdulat a gyurmázásból. 

Vajjal / sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, egymástól 4-5 centi távolságra, és egy bögre aljával, kb kisujjnyi vastag körökké lapítjuk. Na, ez nálunk enyhén szólva nem lett az igazi… Jön a várakozási idő: 20 percre hűtőbe rakjuk, majd 175 fokra előmelegített sütőben kb 12-14 percig sütögetjük – addig amíg a szélei aranybarnák lesznek.

Ha van kedvünk cukormázazni, akkor annak most van az ideje, a még meleg sütikre csurgatjuk.

Az elkészült sütiket finom tea mellett fogyasztjuk, vagy amíg mi hátat fordítva elkészítjük a teánkat, a megmaradt morzsákban gyönyörködünk….

Próbáljátok ki együtt!

Szép hétvégét Nektek!