2015. január 25., vasárnap

Foglalkozz velem!

Sohasem volt kérdés számomra, hogy sokat fogok beszélgetni a gyerekeinkkel. Azontúl, hogy szeretek beszélgetni, nagyon fontosnak tartom a szülő és gyermek közti kommunikációt, a két generáció közötti bizalmi kapcsolat kialakulásában. Véleményem szerint a kiskorban megalapozott őszinte, baráti, bizalmi viszony kihatással van a tinédzser korra és a növekvő gyermek egész életére.Természetesen a szülők életére is. Tehát amikor terhes voltam, már akkor is sokat beszélgettünk a férjemmel együtt, a babával. Főleg amikor már “válaszolt” is, egy egy jól irányzott bordán rúgással. Aztán, miután a kislányunk megszületett, ez egyre intenzívebbé vált. Mikor még úgy is tűnt, hogy “nem érti”, akkor is nagyon sokat beszélgettünk vele, szeretgettük, babusgattuk. 
Mint sok elsőgyerekes anyuka, én is több ‘Mit hogy kell csinálni’ könyvbe kezdtem bele. Persze nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek ez a világ egyik legfeleslegesebb, leginkább stresszkeltő dolga. Egyfelől, sok esetben ezek a könyvek ellentmondanak egymásnak. Másfelőle pedig, azt gondolom minden normális anyuka JÓ anya akar lenni, ezeknek a könyveknek nagyrésze azonban, rendkívül magas vizsgakövetelményeket támasztanak, szinte azt érzékeltetve, hogy ez soha nem fog összejönni. Néhány hét után teljesen összekavarodtam, és úgy éreztem kezd elveszni az anyai ösztönöm. Nem Larát ismertem, hanem a “szabályokat”. Úgyhogy félredobtam mindent, és elkezdtem a szívem szerint cselekedni. Ennél jobb döntést nem is hozhattam volna!

Azóta nagyon megvizsgálom, hogy mit olvasok el, mit nem. Ha pedig már olvasok, akkor tudatosan szelektálok, ismerve a kislányunkat. Egy jó féléve elkezdtem egy könyvet, amiben amellett, hogy sok értéket felfedeztem, egy hihetetlenül kegyetlen és szomorú kísérletről is olvastam. Nem tudom, ti hallotattok-e már róla, ezért mindenképpen szerettem volna megosztani veletek. A kísérletet a XVIII. században végezték el ötven csecsemőn, II. Frigyes uralkodó kérésére, aki arra volt kíváncsi, hogyha a babák fizikailag megfelelően el vannak látva (kapnak rendesen enni, fürdetve vannak, tisztába vannak téve…), de nem szólnak hozzájuk, nem mosolyognak rájuk és nem szeretgetik őket gondozóik, akkor milyen nyelven fognak megszólalni. Sajnos nem került sor arra, hogy ez kiderüljön, ugyanis mind az ötven csecsemő meghalt. Később, az 1940-es években újra megismételték ezt a kísérletet, csak ebben az esetben nem a nyelvi tulajdonságok kialakulására voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy elegendő-e a fizikai szükségek kielégítése. A feltételek ugyanezek voltak, és sajnos itt is néhány hónapon belül: először a sírás, mozgás, arcmimika épült le, és rövid időn belül mind meghaltak a csecsemők.
Teljesen elszomorított amikor erről olvastam, de mindemellett pedig rendkívül szemnyitogatónak találtam. Mennyire intelligensek a csecsemők, és mennyivel többek, mint az evés-alvás körforgás?!

Hála Istennek, csak egy – két esetben találkoztam olyan anyukákkal, akik nevetségesnek tartották a babával való beszélgetést, mind terhesen, mind pedig a már megszületett kiscsecsemővel. Azonban talán többen vannak, akik azt az álláspontot képviselik, hogy amikor a kisbaba megszületett, legyen csak szépen az ágyában, tanulja meg “elfoglalni”, megnyugtatni magát, legyen picit önálló. Voltak olyanok, akik nekem is ezt mondták, és akkor sem értettem: miért kéne egy kisbabának “önállónak” lennie? Hogyan is kényeztetném el, ha megölelem és megvigasztalom mikor valami bántja?! Még egy felnőttnek is jól esik a vígasztalás, nemhogy egy gyereknek. 9 hónapig a mami 24 órás társaságát élvezte, és ahogy világra jön, már teljesen külön is akarják választani. 
Kedves szülők, a gyerekeink számára mi jelentjük az egész világot! Egy ölelés, mosoly, kedves szó jelenti nekik a mindent! A kísérletek is alátámasztják (sajnos), hogy egy mosoly vagy egy simogatás legalább annyira szükséges az életben maradáshoz, mint az élelem.

Ahogyan a gyermekünk növekszik ugyanennek az odafigyelésnek, gondoskodó szeretetnek nem szabad csökkennie. Szükség van a tartalmas együttlétekre minden egyes nap. Larán nagyon lehet látni, ha mondjuk vendég várás miatt egész nap a konyhában sürgök forgok. Hiába vagyunk egy helyiségben, és szólok hozzá közben, de neki ennél többre van szüksége. Oda kell ülni mellé, és játszani vele. A napunknak egy nagy részében csak rá figyelni, csak vele foglalkozni. Természetesen, igyekezve nem háttérbe szorítani kedves férjurunkat. Annyira kreatívak, humorosak, saját vicceket, megoldásokat tudnak kitalálni, hogy az ember nem is gondolná. Sokszor le sem fényképezem, vagy videózom milyen aranyos, hanem csak ülök, és élvezem a pillanatot. Nem akarok lemaradni róla azzal, hogy feloldom a képernyőzárat, megnyitom a kamerát, közben belenézek ebbe-abba és már le is maradtam a ismételhetetlen jelenetről.

Töltsünk el úgy időd a gyerekeinkkel, hogy odaszánjuk magunkat teljesen abban az időben! Nem telefont nyomkodunk, nem internetezünk, vagy berakunk egy mesét, hanem csak rá / rájuk koncentrálunk! A gyerekek mellett olyan dolgokat is észreveszünk, megmosolygunk, amik mellett máskor elmennénk.
A gyerekek nem a tökéletes szülők mellett (nem hiszem, hogy vannak tökéletes szülők), hanem az őszinte szeretet légkörében fejlődnek a legintenzívebben.




2015. január 12., hétfő

Mozgás a babával

Igaz, hogy lassan január közepe van, de talán most “találkozom” először Veletek, kedves olvasókkal, ezért engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet kívánjak!

Senki ne meneküljön a cím elolvasása után! Hiszen tudom mit gondoltok kedves anyukák: “egész nap, egy folyton mozgó gyerek mellett vagyok, eleget mozgok”. És ez így is van! Azonban szeretnék bemutatni egy olyan mozgásformát, ami mondhatni a “szívügyemmé” vált, mégpedig: a babaúszás. Mindig is szerettem sportolni, és viszonylag sok sportot ki is próbáltam. Édesanyám három éves koromban iratott be úszásra, és éveken keresztül jártam,heti rendszerességgel. Biztos vagyok benne, hogy a viszonylag korán elkezdett és évekig tartó sportolás pozitív befolyással volt, mind a baba kihordására, mind a könnyű szülésre és sok más területre.
Mikor Lara a hasamban volt, már akkor elterveztem, hogy szeretném kipróbálni a babaúszást, amint lehet. Aztán, miután megszületett egyre inkább tologattam az időpontot, mert nagyon féltettem.
Több anyukával beszélgettem, és sokan tartanak attól, hogy nem tudják a babájuk, hogyan fog reagálni. Sokan attól félnek – és én is ettől tartottam - , hogy olyan “kötelező” feladatok vannak, mint például a víz alá meríteni a gyereket, és csupa csupa általunk kreált ijesztő dolog.


Mire összeszedtem a bátorságomat Lara kilenc hónapos lett, és mondanom sem kell hihetetlenül élveztük (és élvezzük azóta is) a babaúszást. Kiderült, hogy egyetlen félelmem sem volt helyénvaló, és tényleg fantasztikusan érzik magukat nem csak a gyerekek, hanem a szüleik is! A babaúszás egy olyan élmény, mind a babáknak, mind a szülőknek, ami egy különleges alkalom, nem lehet mindennap megtapasztalni (kivéve, ha valakinek uszodája van).

Nézzük meg miért is jó! Legyünk picit önzőek, és kezdjük az anyukákkal. Azt gondolom nem mondok újat azzal, hogy jó néha kimozdulni, és egy teljesen más környezetben “landolni”, ahol szó szerint nem mindig két lábbal jár a földön a mama. Az órákon egy szülő lehet a babával a vízben, a másik szülő pedig a partról figyelheti, fotózhatja a vidám kisbabát. Tehát azt gondolom nem túlzás azt mondani, hogy egy igazi családi programról van szó. 45 perces egy óra, és a baba súlyától függően, néha kifejezetten felér egy aqua fittness edzéssel. Ezt persze most mosolyogva írom, de tényleg sokszor így van. Hihetetlen jó mozgásforma az anyukáknak / apukáknak is. Ráadásul mint tudjuk, a víznek az a pozitív tulajdonsága van, hogy könnyebbnek érezzük a saját testsúlyunkat is, így sokkal többet tudunk mozogni, és megmozgatunk olyan izmokat is, amiket nem is gondolnánk, vagy pedig nem is tudnánk ilyen intenzitással. Emellett jó olyan környezetben lenni, ahol sok az olyan anyuka, akikkel hasonló korú babáink vannak, így az öltözői beszélgetésekből el lehet csípni egy egy hasznos információt is.

Most nézzük a csemeték hasznát. Amellett, hogy a vízzel való találkozásukból fakadó hatalmas örömükben, rendkívüli módon el tudják szórakoztatni anyukájukat (és adott esetben a környezetet is), számtalan módon profitálnak belőle. Ne felejtsük el, hogy a kisbaba 9 hónapig a mama pocakjában vízben volt, úgyhogy mondhatjuk, hogy a víz igencsak természetes közegének számít. Ez megnyugtatja őket, hiszen valamilyen szinten “emlékezteti” a piciket a magzati, embrionális korszakra. Mint ahogyan fentebb említettem a felnőttek esetében, a babáknál szintén igaz, hogy könnyebben, intenzívebben tudnak mozogni a vízben, mint a szárazföldön. Ezáltal fejlődik a mozgáskoordinációjuk, nő az edzettségi szintjük, könnyebben tanulnak meg más mozgásformákat is. Fejlődik a tüdejük, a légzőizmaik. Kiegyensúlyozottabbak lesznek, illetve ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben. Esetleges veleszületett vagy szerzett betegségek, rendellenességek gyógyítására, megelőzésére, tünetmentesítésére is lehet megoldás a babaúszás. A játékos feladatok és a rengeteg inger, amely az uszodában éri őket, fejleszti a központi idegrendszerüket. A többi babával való találkozás, pedig elősegíti a baba szocializálódását.

Hogyan is néz ki egy ilyen óra? Minden alkalommal bemelegítéssel kezdünk, az ölünkbe ültetjük a babákat és megtornáztatjuk picit a végtagjaikat. Ezután irány a víz, és következnek a különféle játékos feladatok. A babákat hol a kezünkben úsztatjuk, hol kis matracon “szörföznek”, hol pedig szivacs kígyón manőverezünk velük a habokban. 


Minden egyes feladat kacagásokkal, és örömteli sikításokkal zajlik (háton úszás alkalmával nem mindig az öröm miatt szól a sikoly), de Lara abszolút kedvence a híres “kacsa vadászat”. Amikor végre ki lehet halászni a vízből, az egész idő alatt hőn áhított sárga kiskacsát – és pár másodpercig birtokolni is lehet. Emiatt itthonra is kapott egyet a kádba, de természetesen ez korántsem ugyanolyan, mint az A bizonyos kacsa.


A merülés tudományát fokozatosan sajátítjuk el. Pár hét után a baba ténylegesen merül, az anyuka pedig lelkileg. Az órák végén jön a jól megérdemelt “bandázás”, amikor a babákkal körbe állunk, és mindenki kedvére választhat a játékok közül, és picit azt csinálhatja, ami az órán a legjobban tetszett neki. 
Tényleg minden kedves kisbabás szülőnek csak ajánlani tudom! Hiszen nemcsak kiváló sportolási forma, ami rendkívüli módon hozzájárul az egészség fenntartásához is, de nagyon jó kikapcsolódás is egyben, ami segít kiszakadni a hétköznapok mókuskerekéből, a mosatlan- és vasalatlan ruhák kupacából. 

Próbáljátok ki! 
A bejegyzés elkészüléséhez, a szakmai segítséget köszönöm kedvenc úszóoktatónknak, Betti “néninek”!