Jól egyél, hogy jól legyél - avagy az első 1000 nap

Az első 1000 nap … emlékeztek, hogyan is kezdődött?!

Az első három év a legmeghatározóbb, minden szempontból. Ebben az időszakban alakul ki, és mélyül el az a feltétel nélküli szereteten alapuló, gyengéd kapcsolat, ami megalapozza a csecsemő és édesanya, édesapa közötti fantasztikus, és különleges világot. Már a várandósság alatt is a legjobbat szeretnénk kisbabánknak, de amikor megpillantjuk, és a karjainkban tartjuk még biztosabbak leszünk benne, hogy a tőlünk telhető legjobbat fogjuk kihozni mindenből.

Amit a legkorábban megtehetünk Érte - már magzati korban - az a hatalmas szeretet, amellyel várjuk Őt, és a helyes táplálkozás.  Hohoo, de gondoljunk csak vissza, milyen volt amikor megláttuk azt a két csíkot! Én, személy szerint a világ legboldogabb emberének éreztem magamat. Kivételes ajándékot (ajándékokat) kaptam, akiket egy életen át fogok szeretni, és akikért mostmár felelősséggel tartozom. A boldogság, és az izgalom kavarog, és pár hét után a gyomor is…

Vannak várandós anyukák, akiknél a rosszullét legapróbb jelei sem mutatkoznak, és vannak, akik végig szenvedik az első három hónapot. Én valahol a kettő között evickéltem, mindkét alkalommal. Tudtam, hogy a helyes, mindkettőnket kielégítő táplálkozás elengedhetetlen az egészséges terhességhez, de ez akkor a legnehezebb, amikor folyamatosan hányinger gyötör. Nektek milyen volt, ez az időszak? A rengeteg, ránk zúduló (sokszor ellenétes) tanács pedig még jobban felkavar. Már ilyenkor elkezdődik az anyai féltés, aggódás, hogy vajon elegendő e amit meg(t)eszek, és bizton állíthatom, hogy a gyakorikérdések.hu erre nem fog megnyugtató válaszokat nyújtani.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam a gyümölcsök voltak azok, amikből kilószámra bírtam enni, és az addig annyira szeretett csirkemell látványától, már rohantam is a mellékhelységre. A húsokban található fehérje elengedhetetlenül fontos, ezért alternatívák után kellett néznem. Nálam ilyenek voltak a jóminőségű felvágottak, a virsli, és néhány halféle. Az, hogy mit szabad, és mit nem szabad, a legkimerítőbb kérdések közé tartozik. Ezért inkább érdemes úgy hozzáállnunk, hogy mi a legjobb a babának (és természetesen nekem is), és ezekből vigyük be a legtöbbet. Egy jól összeállított étrend csodákra képes, ami nem csak az egészségünknek, de a kedvünknek is jót tesz! Én, napi 5-6-szor étkeztem, és miután több alkalommal is hallottam az ultrahangos orvosoktól, hogy a bő folyadékbevitel, illetve ennek hiánya is meglátszik a magzat viselkedésén, aktivitásán, jókedvén, erre is még inkább odafigyeltem.

Ebben a 9 hónapban, értelmetlen az, ha valaki keveset eszik, koplal, mert attől nem leszünk sem karcsúbbak, sem vonzóak, legfeljebb erőltetett insta-mamik.

Lehetőleg ne ebben az időszakban tűzzük ki legfőbb célul, hogy indulunk a Miss Balaton Szépe versenyen. Habár azt gondolom, hogy néhány boldogságtól sugárzó kismama, simán megállná ott is a helyét!

Ha nem a nassolás, és a gyorsan felszívódó szénhidrát a meghatározó, akkor sokat nem tévedhetünk. Nekem a nasi a zöldségek, gyümölcs volt (néha aszalt formában), a sajtok, és heti egy tábla csoki. Egy egész. Egyszerre, nem részletekben. És csak az enyém! Ez járt, ehhez nem fért semmi kétség!

Amikor megszületett a kisbabánk, neki az anyatej, nekem pedig az anyatejet serkentő ételek, italok lettek a legjobb barátaim. Ez utóbbit nagyon sokat hallhatjuk, de szerintem az anyatejet legjobban serkentő “ételek” az alvás, a sok folyadék, és a gyakori szopiztatás.  

Ezek mellett a főzelékek, tészták, és azok, amelyek kompenzálnak a sok éjszakázásért. Én igyekeztem odafigyelni, és nagyjából tartani azt, amit a várandósság ideje alatt is, az orvos által felírt vitaminokkal karöltve. Mivel szeretem a tésztákat, és a pékárut ezekből teljeskiörlésűeket, és szénhidrát csökkentett termékeket választottam, ha volt rá mód. Ezek drágábbak sajnos, azonban kifizetődőbbek.

Az, hogy kinek mi segít a tejtermelésben változó. Nálam a madártej volt az egyik, ami habár egyáltalán nem diétás, de nagyon hasznos volt – főleg, hogy nem én bíbelődtem vele a konyhában. A sütni, főzni tudó nagymamák segítő keze ilyenkor a legjobb.

Illetve a kartonszámra vásárolt, a kismamák által jól ismert maláta ital: a karamalz. A hipermarketekben a pelenka, és ezelőtt a stand előtt fordulnak meg a leggyakrabban az újdonsült anyukák.

Apropó tejtermelés! Ez az egyik legfelemésztőbb dolog, amivel a friss kismama találkozik. Tudjuk, és ezer felől halljuk, hogy mennyire fontos szoptatni. De van, hogy egy idő után nem megy. Ilyenkor tudni kell, hogy nem dől össze a világ, nem lettünk rosszabb anyák, és nem lesz betegesebb, vagy kevésbé okos-ügyes gyerekünk. Rengetegen nőttek fel tápszeren. És nem, nem lesz nagy feje a gyereknek, és nem nem fog elhízni tőle… Ezek az urban legends-ek mára szertefoszlottak. Jóminőségű, tápláló, és immunerősítő vitaminokban gazdag tápszerek vannak. Nálunk, minkét lányunknak a Milumil a kedvence.  A tavalyi évben készlethiány volt egy darabig, és körülbelül úgy rohangálnunk a megszeretett, és lecserélhetetlen tápszer után, mint idén a pokémonok után a megszállottak. Hiába, az anyaság egy többfrontos kihívás.

Amikor végetér a szoptatás, elkezdődik a hozzátáplálás az nem csak a kicsik számára izgalmas világ, hanem nekünk szülőknek is! Hiszen annyira édesek, amikor láthatjuk az első reakciójukat a különböző ételek megízlelése után. Ilyen a citrom megkóstolása, és az első kiflivég elnyamnyogása is. Sosem gondoltam volna, hogy könnyes szemmel nézek végig egy mezei kifli evést. 

És persze ott vannak azok az alkalmak is (ezekből van a több), amikor nem értjük, hogy kerül a baba hátára is étel, hogyan lehetséges, hogy több étel van a földön, mint amit a tányérban vittünk ki, és az örök kérdés: hogyan lehet 2-3 óra elteltével ilyen szívszorítóan sírósan éhesnek lenni. Az utcán ránkcsodálkozó embereket érdemes megnyugtatni: Nem, nem éheztetem a gyereket.

Az otthonról való elmeneteleket nem szeretem, nem mindig tudom a két gyerek étkezéséhez igazítani, ezért az utazás közbeni evést azt hiszem tökéletesre sikerült fejlesztenünk. Kicsi kreativitással, és megfelelő eszközökkel szuperul meg lehet oldani, hogy ne kelljen az első 3 évet a lakásban tölteni, sőt el merjünk merészkedni messzebb is, mint a közeli játszótér. Itt érdemes előre gondolkodni, és több lehetőségre is felkészülni. Már többször is említettem, hogy amikor még csak egy kislányunk volt, akkor  a tengerparti nyaralás alkalmával a folyamatos rohangálás, és görcsölés helyett, az üvegekbe kiporciózott bébiételt a forró homokban melegítettem meg, így zavartalanul élvezhettük a tengert, és Lara hasa pedig egyszer sem maradt üresen, meleg ebéd nélkül. A házi készítésű pépes ételeknél, igyekszem mindig vitamindúsan, változatos ízvilággal, husit és zöldséget vegyesen keverve tálalni a kis gasztro manóknak. Ebben az időszkban különös kapcsolat alakul ki az anya, és a botmixer között.

A pépes bébipüréket felváltja a darabosabb, majd a szilárd étel, a fogak számával, és a hónapok előrehaladtával. Azt, hogy mikor milyen ételeket vezetünk be, érdemes megbeszélni a védőnővel, gyermekorvossal. Készüljünk fel, itt is sok esetben ellentétes instrukciókat kapunk, de ehhez már hozzászokhattunk a várandósság ideje alatt. Nagymamáink, szüleink a vagányabb vonalat követve töltött káposztát adtak fasírttal, már hat hónaposan. Nekünk, Norbival mindkettőnknek van egy fényképünk arról, hogy körülbelül tíz hónaposan milyen büszkén rágcsáljuk le csontig a rántott csirkecombot, persze mindezt a kagylós-tárcsázós telefon mellett.

Ma egy tudományosabban megalapozott, kicsit “minden”mentes, bio világban élünk. Nehéz megmondani melyik a jobb. Én itt is az arany középutat, a mértékletességet igyekszem megvalósítani, a gyerekek egészségére, és javára.

A legszigorúbb védőnők is azt mondják, hogy az egyéves kor, az már olyan fordulópont, ahol a totyogók elkezdhetik azt eszegetni, mint mi. Ez egyfelől könnyebbség, mert végre nem kell minden alkalommal külön főzni, vásárolni. És a séták közben is lehet gyorsan venni egy kiflit, pogácsát, amit elmajszolhat gyermekünk – lehetőleg úgy, hogy ő a végén ki se látszon a morzsából…

Azonban ez az új kor felvet egy újabb kérdés, méghozzá azt, hogy mi vajon jól étkezünk-e?

                                                           http://1000tipp1000nap.hu/

Az Élet Védelmében

Ez a téma egy szívügyem, vagy inkább szívfájdalmam. Az év minden szakaszában aktuális, de azt gondolom, hogy különösen a nyári időben érdemes újra, és újra odafordítani a figyelmet a néma holokausztra: az abortuszra.
Hogyha az ember azt hallja a sajtóban, hogy egy gyereket megkínoztak, és megöltek, akkor gyakorlatilag az egész ország egy emberként áll, a gyilkossal szemben. Mindenkit megtör a hír, és felháborít… Csak az a helyzet, hogy nincs különbség az effajta gyilkosság, és az abortusz között. Legfeljebb annyi, hogy a megölt magzat fájdalmas hangját nem halljuk.
Pedig a magzat mindent èrez, mind lelkileg, mind testileg! Èrzi azt, az elutasítást, azt a gyűlölelet, ahogyan a biológiai anyja èrez felè - hiszen elviszi egy olyan helyre, ahol elveszik az èletèt. Nem tud vèdekezni, nem tudja az èdesanyját erősen átölelni, ès kèrlelni, hogy: "Anya, ne tedd ez!" Csak fájdalmasan tűri, azt a kínszenvedèst, amit meg sem èrdemelt. Ő szenved egy olyan tettèrt, amit nem is ő követett el.
Megfogant, ès semmi másra nem vágyik, csak elfogadásra, ès szeretetre. A anyai szeretetre, az èdesanyja hangjára, ölelèsère. Arra a gyengèdsègre, ami jár neki, ès amit csak az anyjától kaphat meg. Emlèkszem, amikor a lányok a pocakomban voltak, megszólítottam őket, egyből odabújtak a hasfalamhoz, ès addig maradtak ott, amíg simogattam őket. Hihetetlen intelligenciával rendelkeznek már magzat korban a gyermekek! Nem egyszerű sejtcsomók, hanem teljesen egèsz emberek. Talán, bizonyos szempontból egèszebbek is, mint mi felnőttek. Őszintèn, ès teljes odaszántsággal szeretnek bennünket, mèg akkor is, amikor türelmetlenebbek, ingerültebbek vagyunk. Feltètel nèlkül elfogadnak, ès szeretnek minket... Ez a fajta szeretet nekünk nem mindig megy olyan jól.
Az Anya biztonságot adó èrintèsère vágynak, ès helyette egy orvosi eszköz tèpi darabokra a testüket. Ráadásul a kisbaba által, oly nagyon szeretett èdesanya engedèlyèvel. Miközben épp, egy nő saját magát próbálja menteni, vagy a szülők a gyermekük “becsületét”, senkinek meg sem fordul a fejében, hogy egy emberi élettel játszanak. Mire kiderül, hogy egy emberi életet hord a szive alatt, addigra valóban ÉL az a személy! Nem kicsit, nem félig, hanem teljességgel! Több olyan embert hallottam beszélni az abortuszról, akik úgy játszottak a gyermek életével, ahogyan kedvük tartotta. Volt, aki tanulmányaira, volt aki karrierjére, és volt aki anyagi nehézségeire hivatkozott. A lényege mindig az volt, hogy “most valahogy NEKEM” nem jó”…
Aki érettnek gondolja magát arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen, akkor érezze magát arra is érettnek, hogy vállalja ennek helyes kezelését is. Még abban az esetben is, ha ennek következménye egy nemvárt terhesség.
Az abortusznak több formája van, a terhesség előrehaladottságától függően. Azonban bármely szakaszában történik, a magzat érzi, és szörnyű fájdalmakat él át! Az élet kioltása során, a Hippokratészi eskü felé elköteleződött orvos részekre szakítja a csecsemő magzatot. Ha a koponyacsont, már elèg erős, akkor pedig minden èrzèstelenítès nèlkül, az abortuszt vègző doktor ollóval beledöf a kisbaba koponyájába, szètnyitja, kiszívja az agyát, hogy összetörhesse utána a koponyáját. A legelőrehaladottabb állapotban pedig sómérgezéssel öli meg. Csak mert az édesanyjának most éppen nem aktuális… Èn, amikor a gyermek kínszenvedèsekkel teli megölèsèről olvastam, nem bírtam ki zokogás nèlkül.
Ezeket a szörnyűsègeket, csak azèrt írom le, mert minden olvasót szeretnèk kizökkenteni, abból a rózsaszínnek nem nevezhető felhőből, amit az abortuszról állítanak.
Egy nemvárt (vagy az orvosok által betegnek diagnosztizált) gyermek érkezése, hatalmas megpróbáltatás lehet egy nő számára. Érezhet hihetetlenül nagy félelmet, alkalmatlanságot (mind emberileg, mind anyagilag). Azt is borzasztó dolognak találom, hogyha egy férfi nem vállalja a tetteiért a következményeket, és magára hagyja az állapotos nőt. Hiszen alapvetően ugyanakkorra, mindkét fél felelőssége. Azonban azt mégiscsak meg kell értenünk, nekünk nőknek, hogy ez a terep egy kicsit inkább a miénk – legalábbis addig biztosan, amíg világra nem jön a gyermek. A megtermékenyülés pillanatától kezdve, már nem(csak) rólunk van szó, hanem egy másik életről is.
Több olyan nő beszámolóját hallottam, aki elvetette a kisbabáját, és utána elképzelhetetlen lelki fájdalmat, és kínokat élt meg. Bűntudat, és üresség gyötörte, megbánta amit tett. Sokkal elviselhetetlenebbnek érezte azt a lelki fájdalmat, amit a gyermeke megölése következtében élt át, mint azt a félelmet, amit a pozitív terhességi teszt jelentett számára.

Semmilyen körülmény nem lehet ok arra, hogy megöld a saját magzatod!
Az anyaságra nem lehet teljesen felkèszülni, lehet, hogy amikor először a kezedbe fogod a gyermekedet, akkor döbbensz rá, hogy nem akarsz többè nèlküle èlni. Akkor èrzed igazán, hogy tökèletes döntès volt megszülni a kisbabádat! Annyira fantasztikus èrzès èdesanyának lenni, ne mondj le erről!
Azonban, ha valaki úgy dönt, hogy nem tudja, vagy nem akarja megtartani születendő gyermekét, VAN megoldás ebben az esetben is! Ne féljetek segítséget kérni, ne féljetek életet menteni! Rengeteg olyan házaspár van, akiknek nem lehet gyermekük, ès arra várnak, hogy örökbefogadhassanak egy újszülötett! Van, aki 5-10 èvet is vár egy ilyen lehetősègre. Ezek a szülők valóságos szeretettel, elfogadással, ölelő karokkal várják azokat a csecsemőket, akiket a biológiai anyjuk nem tud felnevelni.
Szeressètek annyira azt a szemèlyt, akit a szívetek alatt hordtok, hogy nem ölitek meg! Szeressètek magatokat annyira, hogy nem vesztek rèszt egy csecsemő megkínzásában, ès meggyilkolásában.
Ha Ti, vagy bárki a környezetetekben hasonló problémával, kérdésekkel küzdötök, gondoljátok át ezeket a fentebb leírt tènyeket, gondolatokat.
Ez egy nagyon fontos kérdés, és szeretném, ha minél több emberhez eljutna! Ha valaki kètsègek között van, bátran keressen fel ezzel a tèmával foglalkozó szervezetet, ahol a legnagyobb örömmel segítenek a várandós mamáknak. Ilyen pèldául, a Várva várt alapítvány is ( http://www.varvavart.hu), amit szeretettel ajánlok Nektek, mert abszolút megbízható, csupaszív ismerőseim is tevékenykednek ott! A Várva várt munkatársai, mind lelkileg, mind az esetleges örökbeadásban segítenek Nektek, anélkül, hogy ítélkeznének!

Ne vegyük félválról azt az életet, amit nem látunk. Ő ugyanúgy él, érez, és Anyai szeretetre vágyik!