Amikor ma, a szokásos játszóterezős körünket róttuk
hallottam, ahogyan egy anyuka az édesanyjával beszélget, miközben két
kisbabáját hozta ki ebben a csodás napsütésben játszani, és d-vitamint
begyűjteni. Azt mondta az édesanya, hogy legközelebb már hoz naptejet is, és
említett egy drága márkát – mondta, hogy a két babájának mindenképpen ezeket
fogja megvenni, nem spórol rajta. Fontosnak tartja, hogy biztosan védve
legyenek a naptól!
Azt hiszem, hogy ennek az anyukának az álláspontja pontosan
leírja, hogy mit érzünk mi édesanyák, amikor babaápolási termékeket választunk.
Tényleg fontos, hogy mivel érintkezik a bőrük, és hogy
valóban azt a minőséget hozzák, amire számítunk. Éppen ezért nagy kincs, hogyha
rábukkanunk egy olyan termékre - vagy még szerencsésebb, ha termékcsaládra –
amelyek garantálják a minőséget. Ezt sokszor hosszas keresgélés,
kisérletezgetés előzi meg.
Szeretnék segíteni Nektek, hátha megmenekültök néhány
felesleges körtől, és nálatok is beválnak a Babyzoo termékei.
Éppen ezért, egy kis kedvcsinálóként, hadd mutassam be
Nektek drága Anyukák a Babyzoo termékcsaládot!
Tudjátok, szeretem a magyar termékeket, és nem tudom van-e
annál szimpatikusabb, amikor 2 baráti házaspár abból a célból fog össze, hogy
olyan babaápolási termékeket készítsenek, amelyek minden szülői, és kisbaba
elvárásának megfelelnek.
Ráadásul olyan annyira 100%-osan magyar termék, hogy készítményeik
kívül belül, teljes egészében, megjelenésüben magyar szakemberek kezeinek,
szívüknek munkáját dícséri.
Zita, Edit, Norbi és Zoli megvalósult álma, azon az úton
indult el, hogy olyan natúr termékeket fejlesszenek ki, amelyek kifejezetten a
gyengéd törődést igénylő babák bőrét kényeztetik, ápolják. Ennek
megvalósításaként, legfőbb irányelveikként a következőket említhetjük: abszolút
allergénmentes, mesterséges szinezékmentes, kőolajszármazékot nem tartalmazó,
állatokon nem tesztelt termékcsalád! Az említett tulajdonságok, minden egyes
termékre rányomják a ‘megbízható’ pecsétet!
Habár termékcsaládról van szó, nyugodtan válogathatunk, és
lehetőségünk van akár csak 1-1 termék megrendelésére is. A Babyzoo jóvoltából,
nálunk minden termék kipróbálásra kerülhetett, aminek nagyon örültem én is, és
a kislányok is.
Minden flakonon egy kicsi állat van, névvel, mancs
lenyomattal együtt, így nem csak egyszerűen, villámgyorsan szerethetővé válnak
a picik számára, hanem a felismerésükben, a termékek megkülönböztetésükben is
segítség. Például, amikor már elkezdtem Pankát pelenkázni, de a kanapén felejtettem
a popsikrémet, akkor elég csak annyit mondanom Larának, hogy hozza ide Lulut, a
pandamacis krémet. Nem kell körülírni, elmutogatani, hanem egyből tudja miről
van szó. Ez nálunk praktikus segítség. Ráadásul mennyivel viccesebb úgy elmenni
fürdeni, hogy Klug, a viziló már nagyon várja, hogy megfürdethesse, minthogy “irány
a fürdő”?!
Ami szintén minden termékre jellemző, az a kellemes, lágy
púderes illat. Én annyira szeretem ezt a “babaillatot”, hogy a kényeztető
olajat (és néha a testápolót is) többször is kölcsönvettem a lányoktól. Tényleg
nagyon finom, nem intenzív, hanem kifejezetten jó illatú.
Harmadik fő szempont, ami mindegyik termékükre egységesen
jellemző, az pedig az, hogy annyira jó az állaga, hogy nem kell egy fél flakont
elhasználni ahhoz, hogy hasson, hanem az a bizonyos borsónyi mennyiség, itt
tényleg teljesen helytálló! Ez meg is lepett engem, ritka az ilyen. Ettől még
inkább szülőbarátabb a történet, mert tudhatjuk, hogy úgy választunk jót a
babáinknak, hogy mellette mást is meg tudunk vásárolni félretett pénzünkből.
Ritka, hogy a minőség, kellemesség, és pénztárcabarátság (ha
van egyáltalán ilyen kifejezés) kéz a kézben járjon, de ez ebben az esetben így
van!
Ó, majdnem elfelejtettem: mindkét krém (a testápló és a
popsikrém is), iletve az olaj nagyon jól beszívódnak a bőrbe, pillanatok alatt.
Így a fürdés utáni kis anya-wellness (én így hívom a fürdés utáni
megszeretgetős-viccelős-babamasszázst), tényleg jó élménnyé válik a baba
számára, akit nem kell kicsipeszelni a szárítóra, mert a bőre a masszázs utáni
fél órában még tocsog az olajaban, vagy testáplókrémben.
Lulu – Popsikrém: már újszülött kortól, érzékeny bőrre is
alkalmazható. Cinkoxidot és organikus argánolajat tartalmaz, melyek segítik és
gyorsítják az igénybe vett bőr gyógyulását. Rendszeres használat esetén
táplálja, hidratálja és nyugtatja a baba bőrét, megelőzheti a kipirosodást és a
pelenkakiütések megjelenését.
Szeretem benne, hogy sem nem vizes, se nem zsíros, könnyen
kenhető. Ahogyan az ujjamra kenem érzékelhető, hogy tele van gazdag
összetevőkkel.
Klug – Fürdető és Sampon: Természetes, növényi eredetű
összetevőinek köszönhetően, a bőr puhává és rugalmassá válhat. Megőrzi és
táplálja a bőr természetes védőrétegét, megóvhatja a bőrt a kiszáradástól.
Megelőzheti a koszmó (A koszmó faggyúból és elhalt hámsejtekből álló sárgás,
pörkös lerakódás a baba fején.)kialakulását, valamint segítheti annak
eltávolítását. Nem irritálja a baba szemét. Ez utóbbi ritka, és nagyon fontos a
nyugodt hajmosás élménye miatt.
Bambo – Testápló: A bőr saját, természetes vízmegkötő
anyagával azonos hatóanyagot tartalmazó hidratáló krém. Segít növelni a bőr zsír-
és nedvességtartalmát. Rendszeres használatával pedig megelőzhető a
bőrszárazság okozta bőrproblémák kialakulása. Selymessé és egészségessé teheti
a baba és a mama bőrét. Gyorsan beszívódik.
Zibo – Babaolaj: Mandulaolajat, szőlőmagolajat és organikus
argánolajat tartalmaz, mely intenzíven hidratálja babád bőrét, megköti a
nedvességet, és selymesen puhává varázsolhatja az érzékeny bőrt. Nagy
tisztaságú olajunk könnyen elkenhető, ideális a babamasszázshoz is. A mamáknak
is ajánljuk a terhességi csíkok kialakulásának megelőzésére, ápolására.
Pimpi – Hintőpor: Aloe vera tartalmának köszönhetően száraz
és érzékeny bőrre is ajánlott bőrnyugtató hatású baba hintőpor. Ápolja és
szárazon tartja a baba bőrét, segíthet megelőzni a bőr izzadását és
kipirosodását. Frissíti és nyugtatja a bőrt. Kellemes, száraz érzetet biztosít.
Javasoljuk minden fürdetés és tisztába tétel után a kipirosodásra hajlamos
hajlatok ápolására. Parabénmentes!
Én személy szerint, nagyon szkeptikus vagyok a hintőporokat
illetően. Nem elhanyagolható ez a termék sem, hogy honnan származik. Gondoljunk
csak bele, ezt gyakorlatilag a születést követő első naptól kezdve használjuk a
köldökcsonk kezelésére. Aztán sok esetben a popsira is. Most pedig itt van a
meleg idő, és ahhoz, hogy a hurkák, és a kis fodros tokák ne legyenek
kiütésesek, ne dörzsölődjenek ki, jó bekenni minőségi, biztos forrásból
származó hintőporral!
Amikor kisbabánk születik, akkor az addig legapróbbnak, vagy
legelhanyagolhatóbbnak hitt dolgok is fontossá válnak, átértékelődnek. A család
legkisebb tagjai hatalmas szerepet töltenek be az életünkben, és ennek egyik
kifejezőjeként a gondoskodást “használjuk” szülőként. Ahhoz, hogy jól érezzék
magukat a bőrükben, fontos, hogy ehhez a lehető legjobbat biztosítsuk számukra.
A Babyzoo termékei szuper alternatívát kínálnak erre a lehetőségre!
Nézzétek meg: https://babyzoo.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése