2015. március 9., hétfő

Mozgásfejlődés: Játszóházra fel!

Amikor a kisbaba mozgásfejlődéséről van szó, akkor nagyon sok esetben izgul a szülő. Hiszen sokszor ahhoz viszonyítjuk gyermekünk fejlődését, hogy mit mondanak a nagyszülők, a szomszédok, és mindenki más, aki “nagyon” ért hozzá.
Mint sok elsőgyerekes anyuka, én is elég sok mindent túl aggódtam, túl aggódok. Ezért biztos ami biztos alapon, elvittem Larát 9 hónaposan egy gyógytornászhoz, hogy nézze meg, minden rendben fejlődik e nála, a mozgása megfelelő e. Laránál a kúszás féloldalas volt, ami miatt egyáltalán nem aggódtam, míg a környezetemben mindenki más fel nem hívta rá a figyelmemet, hogy ezt bizony ki kell vizsgáltatni. Addig addig mondták, még el nem hittem, így vettük az irányt egy gyermekekkel foglalkozó dévényes gyógytornászhoz.
Természetesen megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj. Sok baba kúszik féloldalasan, ami a mászásnál megváltozik – és így is történt. Felvilágosított, hogy a mozgásfejlődést nem az határozza meg, amire a mi szüleink emlékeznek, vagy mások mondanak. Hiszen sok esetben a mi szüleink olyan szépnek és gördülékenynek látják a dolgokat. Általában az ő elmondásuk szerint mi már egy évesen jártunk, beszéltünk, és töltöttkáposztát ettünk. :-)
A csemete mozgásfejlődésének ütemére konkrét táblázatok vannak, eléggé tág időintervallummal – ezzel is mutatva, hogy nincs mit elkapkodni.
Mindezek mellett említett néhány mozgásfejlődést elősegítő ötletet, amiket szeretnék veletek is megosztani, hátha a jövőben hasznos lesz számotokra.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy ezeknek a tippeknek nem az erőltetés, és siettetés a célja, hiszen ezzel egyáltalán nem értek egyet. A babáknak rendkívül nagy feladat minden szempontból (egyensúlyérzék, izomfejlődés…) a mozgásformák elsajátítása, így azokat nem helyénvaló sürgetni.  A fentebb említett táblázat megtalálható az interneten, utána tudtok nézni a magatok megnyugtatására, illetve ha ti is olyan izgulósok vagytok, mint én, akkor el lehet vinni mozgásfejlődéssel foglalkozó szakemberhez vagy tanácsot lehet kérni a gyermekorvostól.

Vágjunk bele!
Amit talán a legkorábban el lehet kezdeni az a babaúszás, erről bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashattok, úgyhogy ezt most nem is részletezném.
Ha valaki otthon szeretné segíteni gyermeke mozgásfejlődését, és a csemete már kúszik, mászik, akkor építhetünk neki “akadálypályát”, puha párnákból, és takarókból. Én nem gondoltam volna, de ez hihetetlen módon fejleszti a a csipőmozgást, a karizmokat, gerincet. Ösztönzi a babát az akadály átlépésére, kikerülésére, ami a kreativitást is fejleszti. Ha ennek tetejében még színes játékokkal is izgalmasabbá tesszük az otthoni kalandparkot, akkor ezeknek a játékoknak az elérése egyfelől motiválja, másfelől a térlátását is elősegíti. Természetesen egy ilyen akadálypálya rendkívüli módon felturbózhatja a képzelőerőnket, mégis inkább arra kérnék mindenkit, hogy ne most készítse fel gyermekét, egy esetleges háború kitörésének túlélésére. :-)


Mivel mindannyiunk gyermeke potenciálisan a következő Nobel-díjas (persze minden szülő szerint nem csak potenciálisan, hanem ténylegesen :-) ), ezért sok esetben az otthoni fejlesztés mellett szívesen gondolkozunk nagyobban is. Gondosan megválogatjuk hova visszük el, hogyan támogathatjuk minél jobban a mozgáskultúrájának megfelelő alakításában. Mikor a gyógytornász említette a játszóházakat, akkor szinte elfehéredtem, és a hajam égnek állt. “Megint egy ötlet, hogyan akasszunk le még több pénzt a gyermekének mindent megadó szülőről.”
Azért természetesen utána néztem, hogy milyen is egy ilyen játszóház. Ő a Sugárban lévőt ajánlotta, azt ismerte a szülők visszajelzéseiből. Megnéztem az árakat, és nem tűnt olyan vészesnek, úgyhogy egyik nap el is látogattunk oda.


Számomra ismeretlen volt, hogy egy játszóházban külön ki van alakítva olyan rész, ahol 3 hónapos kortól “játszhatnak” a kisbabák. Egyáltalán nem csalódtam az ajánlásában! Annyi szín, annyi forma és játék van, hogy ez tényleg a gyerekek paradicsoma! (ez nem fizetett reklám, úgyhogy itt jegyezném meg, hogy biztos vannak még jó helyek – a MOM parkban lévőt is ilyennek hallottam – de csak erről tudok hitelesen beszámolni) Szóval első látásra megszerettük, és egyből egy órát maradtunk. Lara akkor még csak a kúszás tudományát művelte, most viszont már a járás felé haladunk, úgyhogy minden alkalommal az egész játszóházat bejárjuk.


Nagyon tetszik benne, hogy a legkisebbektől, olyan 12 éves korig (vagy akár még többig) mindenki megtalálja a magának való szórakozást. Minden korosztály számára van csúszda, ugrálóvár, trambulin, alagút, és színes labdákkal teli oázis, amiben olyan jól lehet hemperegni (néha nekünk szülőknek is :-) ). A nagyobbaknak van kreativ szoba, ahol mese megy egész végig, és közben rajzolni, színezni és hajtogatni is lehet. A fiúknak pedig külön fociterem is van. Vannak babák, pici babakocsik, szőrösállatok és műanyag házikók pontosan a kicsikre méretezve. Itt minden olyan eszköz megtalálható amely mozgásra ösztönzi, nézelődésre, gondolkodásra a gyermeket. Ha első baba, akkor látja a többieket, hogy hogyan játszanak, hogyan használják a dolgokat. A játszóházakra így hatványozottan igaz, hogy erősíti a nyakizmokat, a hátizmot, a kar és lábizmokat, a kreativitást, problémamegoldóképeszséget.


Szülőként azért ajánlom, mert jó alkalom kimozdulni, akár csak a babával, akár több babás családot elhívva, főleg, amikor az esős napok bezárnak minket a négy fal közé. Még mi beszélgetünk, és jól érezzük magunkat, addig a gyerekek szintén ezt teszik. Ne felejtsük el, hogy a fizikai aktivitás szorosan összefüggésben van, az immunrendszer erősödésével és a szellemi fejlődéssel is! Nekünk nem is kell egyebet tenni, csak hagyni, hogy szabadon fejlődjön egy ilyen ingergazdag környezetben.
A baba tehát nem csak ügyesedik, hanem okosodik is mozgás közben! Ami elengedhetetlen egy Nobel-díjas esetében. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése