ZOO CAFÉ – Állati jó hely

A kávézók mostmár nemcsak az ízvilág különlegességére törekszenek, hanem magának a helyszínnek is a rendkívülivé, feledhetetlenné tételére. Míg a szülők élvezik a kávézgatást, a gyerekek számára azonban ez roppant unalmas tud lenni. De ennek vége!

Még sohasem találkoztam olyan kávézóval, ahol a gyerekek minimum olyan jól érzik magukat, mint a felnőttek. Azok a családok, ahol a szülők szeretik a kávékat, szívesen ennének egy sütit és a gyerekek rajonganak az állatokért, azoknak erre a helyre el kell látogatniuk. És melyik gyerek ne szeretné az állatokat? Főleg, ha kézbe is lehet venni őket!

A belváros szívében bukkantunk erre az igazi kis kaland-kávézóra. Tökéletes akár esős napokon, ha kiszeretnénk mozdulni, vagy ha nincs időnk egy nagy állatkerti látogatásra - egésznapos hidegélelemmel, 100 faktoros napvédő krémmel, 4 csomag váltóruhával, miközben a zoo-csemege ömlik ki a táskánkból - de mégis szeretnénk hasonló élményben részesülni. Szerintem egy éves kort betöltött, totyogó gyeremekkel érdemes eljönni, mert ők már tudják értékelni a különlegességet. Gyakorlatilag nem tudnak betelni vele.

Egy szürke hétköznap mentünk, és a látogatásunkat megelőző napon foglaltunk asztalt (ez tanácsos). Szerencsére a belépés díjtalan, így nem kell az adott havi GYES-t már eleve odautaltatni.  Fogyasztásra azonban, egyből a belépést követő levegővétel után sarkallnak. 

Babával szerintem nem érdemes hétvégén menni, mert akkor általában teltház van és nehéz lenne végiggázolni a hömpölygő tömegen - természetesen nem a babáknak, hanem nekünk a babákat üldözve.

Nyilvánvalóan nem egy Daubnerre vagy egy Gerbeaudra kell számítani, ennél sokkal egyszerűbb hely, de azt hiszem az idelátogatókat ez cseppet sem zavarja. 

A kávézó lakói között megtalálhatóak: tengeri malac, csincsilla, kígyó, kaméleon, rája, halak, mókus, papagáj, kakadu, öt cica és még két Homo sapiens, akik viszik az üzletet.

A cicák szabadon mászkálhatnak, a többi állat lakat alatt van, de kérésre ki lehet venni, meg lehet fogni őket, annyi ideig, ameddig az ember szeretné. 

Látszik, hogy az alkalmazottak mindent megtesznek a higiénia érdekében (pl kézfertőtlenítő van minden asztalon, rendszeresen letörölgetik az asztalokat…), mégis aki esetleg tisztaságmániás, mint Mónika a Jóbarátokban, annak egy napra szakítania kell ezzel. 

Másfél órát voltunk itt, de körülbelül tíz percnek tűnt. Nem nagy hely, mégis nagyon sok a látnivaló, élveznivaló. Lara teljesen odáig volt, gyakorlatilag egy másodpercre sem állt meg. Konkrétan 5 másodperc volt, amit egyhelyben töltött – ezt lemértük. Mikor Norbival elkezdtünk volna beszélgetni, ő már a bejárati ajtónál volt, mert az egyik cicát üldözőbe vette. Ahhoz képest, hogy még csak egy éves múlt, hihetetlenül jól érezte magát, mindent meg akart nézni, meg akart fogni. A mosolyt le sem lehetett törölni a szájáról. Természetesen utána egyből elaludt az autóban, annyira elfáradt a sok újdonságban – úgyhogy ezért duplán ajánlom ezt a helyet!

Családosoknak tökéletes – még az apukák is élvezik. De igazából mindenkinek ajánlom, aki egy picit mást szeretne, mint a megszokott belvárosi, olvasósarkos kávézók.

ZOO CAFÉ

Helyszín: Budapest, 5.kerület, Fejér György utca 3. 

Nyitvatartás: a hét minden napján 10-22-ig

Mamilla: az anyai szív másképp dobog!

Egy nagyon kedves webáruházat szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely nem olyan rég nyitotta meg a kapuit! Különlegessége abban rejlik, hogy hazai tervezők, iparművészek által készített munkákat lehet megvásárolni, melyek kiváló minőségűek, gyakorlatilag bármely butik polcán megállnák a helyüket. A kreatív ötletek, kedves formavilággal, precíz kidolgozottsággal, minőségi anyagokból készültek! A kézzel készült termékek nagyrésze teljesen egyedi, megismételhetetlen.

A szolgáltatások közül lehet rendelni baba-mama fotózást, és gyerekzsúr party kellékeket, pontosan úgy, ahogyan megálmodtuk!

A webshopban szemezgethetünk egészen a játékoktól kezdve, a hálózsákokon át, a stílusos tárolásig. Ha a dekorációs vonalon indulunk el, akkor mindenképpen érdemes benézni a falmatricák, illusztrációk, egyedi falfestések Mamillás világába!

Természetesen az édesanyákról, mint nőkről sem feledkeztek meg a webshop megalkotói, hiszen a blog rovatban elmélyülhetünk a jobbnál jobb szépségtippek, ötletek és izgalmas bejegyzések között. Mindegyik úgy lett kitalálva, hogy egy finom kávé mellett tökéletes kikapcsolódást nyújtson számunkra.

Mamilla: az anyai szív másképp dobog!

www.mamilla.hu

Mozgásfejlődés: Játszóházra fel!

Amikor a kisbaba mozgásfejlődéséről van szó, akkor nagyon sok esetben izgul a szülő. Hiszen sokszor ahhoz viszonyítjuk gyermekünk fejlődését, hogy mit mondanak a nagyszülők, a szomszédok, és mindenki más, aki “nagyon” ért hozzá.

Mint sok elsőgyerekes anyuka, én is elég sok mindent túl aggódtam, túl aggódok. Ezért biztos ami biztos alapon, elvittem Larát 9 hónaposan egy gyógytornászhoz, hogy nézze meg, minden rendben fejlődik e nála, a mozgása megfelelő e. Laránál a kúszás féloldalas volt, ami miatt egyáltalán nem aggódtam, míg a környezetemben mindenki más fel nem hívta rá a figyelmemet, hogy ezt bizony ki kell vizsgáltatni. Addig addig mondták, még el nem hittem, így vettük az irányt egy gyermekekkel foglalkozó dévényes gyógytornászhoz.

Természetesen megnyugtatott, hogy nincsen semmi baj. Sok baba kúszik féloldalasan, ami a mászásnál megváltozik – és így is történt. Felvilágosított, hogy a mozgásfejlődést nem az határozza meg, amire a mi szüleink emlékeznek, vagy mások mondanak. Hiszen sok esetben a mi szüleink olyan szépnek és gördülékenynek látják a dolgokat. Általában az ő elmondásuk szerint mi már egy évesen jártunk, beszéltünk, és töltöttkáposztát ettünk. :-)

A csemete mozgásfejlődésének ütemére konkrét táblázatok vannak, eléggé tág időintervallummal – ezzel is mutatva, hogy nincs mit elkapkodni.

Mindezek mellett említett néhány mozgásfejlődést elősegítő ötletet, amiket szeretnék veletek is megosztani, hátha a jövőben hasznos lesz számotokra.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy ezeknek a tippeknek nem az erőltetés, és siettetés a célja, hiszen ezzel egyáltalán nem értek egyet. A babáknak rendkívül nagy feladat minden szempontból (egyensúlyérzék, izomfejlődés…) a mozgásformák elsajátítása, így azokat nem helyénvaló sürgetni.  A fentebb említett táblázat megtalálható az interneten, utána tudtok nézni a magatok megnyugtatására, illetve ha ti is olyan izgulósok vagytok, mint én, akkor el lehet vinni mozgásfejlődéssel foglalkozó szakemberhez vagy tanácsot lehet kérni a gyermekorvostól.

Vágjunk bele!

Amit talán a legkorábban el lehet kezdeni az a babaúszás, erről bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashattok, úgyhogy ezt most nem is részletezném.

Ha valaki otthon szeretné segíteni gyermeke mozgásfejlődését, és a csemete már kúszik, mászik, akkor építhetünk neki “akadálypályát”, puha párnákból, és takarókból. Én nem gondoltam volna, de ez hihetetlen módon fejleszti a a csipőmozgást, a karizmokat, gerincet. Ösztönzi a babát az akadály átlépésére, kikerülésére, ami a kreativitást is fejleszti. Ha ennek tetejében még színes játékokkal is izgalmasabbá tesszük az otthoni kalandparkot, akkor ezeknek a játékoknak az elérése egyfelől motiválja, másfelől a térlátását is elősegíti. Természetesen egy ilyen akadálypálya rendkívüli módon felturbózhatja a képzelőerőnket, mégis inkább arra kérnék mindenkit, hogy ne most készítse fel gyermekét, egy esetleges háború kitörésének túlélésére. :-)

Mivel mindannyiunk gyermeke potenciálisan a következő Nobel-díjas (persze minden szülő szerint nem csak potenciálisan, hanem ténylegesen :-) ), ezért sok esetben az otthoni fejlesztés mellett szívesen gondolkozunk nagyobban is. Gondosan megválogatjuk hova visszük el, hogyan támogathatjuk minél jobban a mozgáskultúrájának megfelelő alakításában. Mikor a gyógytornász említette a játszóházakat, akkor szinte elfehéredtem, és a hajam égnek állt. “Megint egy ötlet, hogyan akasszunk le még több pénzt a gyermekének mindent megadó szülőről.”

Azért természetesen utána néztem, hogy milyen is egy ilyen játszóház. Ő a Sugárban lévőt ajánlotta, azt ismerte a szülők visszajelzéseiből. Megnéztem az árakat, és nem tűnt olyan vészesnek, úgyhogy egyik nap el is látogattunk oda.

Számomra ismeretlen volt, hogy egy játszóházban külön ki van alakítva olyan rész, ahol 3 hónapos kortól “játszhatnak” a kisbabák. Egyáltalán nem csalódtam az ajánlásában! Annyi szín, annyi forma és játék van, hogy ez tényleg a gyerekek paradicsoma! (ez nem fizetett reklám, úgyhogy itt jegyezném meg, hogy biztos vannak még jó helyek – a MOM parkban lévőt is ilyennek hallottam – de csak erről tudok hitelesen beszámolni) Szóval első látásra megszerettük, és egyből egy órát maradtunk. Lara akkor még csak a kúszás tudományát művelte, most viszont már a járás felé haladunk, úgyhogy minden alkalommal az egész játszóházat bejárjuk.

Nagyon tetszik benne, hogy a legkisebbektől, olyan 12 éves korig (vagy akár még többig) mindenki megtalálja a magának való szórakozást. Minden korosztály számára van csúszda, ugrálóvár, trambulin, alagút, és színes labdákkal teli oázis, amiben olyan jól lehet hemperegni (néha nekünk szülőknek is :-) ). A nagyobbaknak van kreativ szoba, ahol mese megy egész végig, és közben rajzolni, színezni és hajtogatni is lehet. A fiúknak pedig külön fociterem is van. Vannak babák, pici babakocsik, szőrösállatok és műanyag házikók pontosan a kicsikre méretezve. Itt minden olyan eszköz megtalálható amely mozgásra ösztönzi, nézelődésre, gondolkodásra a gyermeket. Ha első baba, akkor látja a többieket, hogy hogyan játszanak, hogyan használják a dolgokat. A játszóházakra így hatványozottan igaz, hogy erősíti a nyakizmokat, a hátizmot, a kar és lábizmokat, a kreativitást, problémamegoldóképeszséget.

Szülőként azért ajánlom, mert jó alkalom kimozdulni, akár csak a babával, akár több babás családot elhívva, főleg, amikor az esős napok bezárnak minket a négy fal közé. Még mi beszélgetünk, és jól érezzük magunkat, addig a gyerekek szintén ezt teszik. Ne felejtsük el, hogy a fizikai aktivitás szorosan összefüggésben van, az immunrendszer erősödésével és a szellemi fejlődéssel is! Nekünk nem is kell egyebet tenni, csak hagyni, hogy szabadon fejlődjön egy ilyen ingergazdag környezetben.

A baba tehát nem csak ügyesedik, hanem okosodik is mozgás közben! Ami elengedhetetlen egy Nobel-díjas esetében. :-)

Figyelemelterelés Mesterfokon

Szülőként rengeteg olyan plusz érzékszervünk kifejlődik, amikről nem is gondoltuk, hogy léteznek. Vegyük például azt a szuperképességet, amit leginkább egy láthatatlan szemüveghez tudnék hasonlítani, körülbelül olyan mint a scifikben.  Amikor belépek egy helységben ez a “szemüveg” aktiválódik, és néhány másodperc leforgása alatt azonnal feltérképezem, hogy mi a veszélyes: mit lehet elmozdítani, mi fog eltörni, mibe lehet belemászni, mi törékeny, mi eshet rá, hova verheti be magát, mi csípheti be az ujjacskát, eleve mit fog észrevenni (természetesen mindent!). Olyan szemmel látunk, mi anyukák, ami másnak elképzelhetetlen, és olyan gyors a reakciónk, hogy a Marvel szuperhősök sem rughatnának labdába mellettünk. (talán Tony Stark a vasember, de ő is csak azért, mert a kedvencem)

Viccet félretéve, tényleg így van, ha éjszaka nyöszörög a baba akkor azonnal meghalljuk, és mintha nem is éjszaka közepe lenne, lendületesen (néha négykézláb) bemegyünk a szobájába és a legmegnyugtatóbb módon megvígasztaljuk – ez persze az ötödik felkelésnél már megkérdőjeleződik minden szempontból.

Egyszerre vasalunk, tologatjuk lábunkkal a babakocsit, éneklünk és kavarjuk a rántást. Egyidőben szárítjuk a hajunkat és tanítjuk a gyereket fogatmosni, miközben egyensúlyozva kapaszkodik a combunkba, de ha neki végre van kedve fogatmosni, akkor nem szabad a lehetőséget elszalasztani. A pelenkázást pedig már csukott szemmel is végig csinálnánk, ha nem tekeregne a legkülönfélébb pozíciókba, vagy nem menne el közben a drága 1 évesünk. Természetesen ez sosem akadály, pelenkázunk autóban, csomagtartóban, széken, ágyban, földön, mindenen ami legalább nagyjából vízszintes. És még rengeteg olyan képességünk van / lesz, amikről köteteket lehetne írni, sztorizni.

Azonban van még egy fontos szupererőnk, ez pedig nem más, mint: az Elterelés Művészete! Ez sokszor, sokkal inkább egy hadművelethez hasonlít, mint művészethez, de sebaj, ez sosem szegi a kedvünket, nekünk anyáknak – ugyanis nincs más választásunk. Az elterelés művészetét úgy tudnám a legjobban megfogalmazni: egy olyan eszköz, amit vész esetére fejlesztettünk ki.

Akkor ha sír a baba, vagy evés helyett játszana, vagy valamit elveszünk tőle, amit szeretne, és épphogy iszonyú küzdelmek árán megszerezte. Amikor álmos, de nem kéne még elaludnia, amikor jön a foga és nyűgös, amikor kivesszük a hintából, pedig még maradna, vagy amikor sorban állunk, és elege van.

Ez a vésztartalék, ami az anya kreativitásán múlik, és sokszor csak egy próbálkozásra kapunk lehetőséget, mielőtt végleg kiborul a bili.

Leírom, hogy mi az, ami az elmúlt egy évben bevált nálunk, hátha valakinek segítség lesz. Ha nem, akkor remélem, hogy egyszerűen csak egy jót mosolyogtok rajta.

A hasfájós időszakban (az első 3 hónap) a zene, illetve Lara apukájának a csörgőzése volt a legmegnyugtatóbb. Ha már lekonyult a szája, akkor elő kellett kapni a Meinl shakeket – van ízlése a gyereknek -, és azt rázni, mellette pedig dúdolni valmelyik hires rajzfilm zenéjét. Ezzel egy időre ki lehetett tolni a sírást. Ezután a korszak után jött a gumipingvin, amit ha nyomkodtunk, akkor levegőt fújt az arcára. Ez annyira meglepte, hogy pár hónapig biztosítékot nyújtott vész esetére. Ezzel egy időben persze volt néhány játék is, amivel egy kis ideig el lehetett terelni a figyelmet.

Viszont ahogyan nőtt, és nő, egyre nehezebb a figyelemelterelés, hiszen egyre jobban elmékszik, hogy mit is akart csinálni, mi is zavarja. Szóval innentől kezdődött az igazi kihívás. Mivel nagyon sokat beszélek Larához, ezért rengeteg szót ismer, így nagyon sok kérdést fel tudok tenni neki. Amire vagy ő válaszol, úgy, hogy megmutatja, vagy én válaszolok a saját kérdésemre.

Egy nagybevásárlás közben elég jól jön az ilyen kérdéssor. Miközben a felvágottakat, vagy a tisztítószereket, vagy a gyerekholmikat válogatom – ez utóbbi a legjobb része az egész bevásárlásnak, úgyhogy itt nem mindig beszélek – egy csomó dolgot kérdezek, amikor elkezd nyűglödni. Hol a lámpa? Hol a banán, az alma? A néni? Miért van a nénin szemüveg? Mit fogunk főzni délután? Mit csinál a halacska? Apropó halacska, ahol van élőponty (pl Tesco), ott mindenképpen meg kell állni nézni a halakat. Ezalatt az időszak alatt felfrissülhetünk (vagy a halszagtól rosszul leszünk), és kitalálhatunk még egy rakat kérdést.

Mikor a végén járunk a nagyjából két órás vásárlásnak, addigra annyira embertelenül sok kérdést feltettünk már, mint ami a Legyen Ön is Milliomos körülbelül 11 éves időszakában elhangzott.

Ekkorra teljesen elfáradtam már, és egy kérdés sem jut eszembe, ekkor bedobom a jolly jokert: Hol van a hol van? Ez az esetek 99%-ban annyira elgondolkoztatja Larát, hogy van öt percem még a kasszához érek, gyorsan fizetek és robogunk a kocsihoz.

A kérdések mellett nagyon szereti a könyveket is, és ha éppen nincsen nálunk egy sem, vagy nem tudok olvasni, akkor mesét mondok neki. Néhány rövid könyvet már megtanultam, a sokszori olvasás után, úgyhogy ez szintén jól beválik.

Az egyik legnehezebb dolog valamit lerakni, ami nagyon érdekli, vagy a séta közben összegyűjtött köveket kint hagyni, vagy a hintából kiszállni, és hazamenni. Erre az elköszönést, integetést találtam ki, ami annyira bejött neki, hogy így nem is sír. Vagy ha elkezdi és szólok neki, hogy köszönjön el a hintától, akkor az integetés közben már meg is nyugszik. Remélem ez a jövőben is bevethető eszköz lesz, mert egyre több mindent elér, így egyre több mindent ki kell vennem a kezéből.

A negyedik dolog az apró részletek vizsgálata. Ezt általában akkor alkalmazom, mikor gyalog megyünk viszonylag messzire, és hirtelen unalmas lesz az út. Ekkor megállunk, és szemügyre veszünk egy levelet, ágat, bogarat, cicát. Ezt amúgy kifejezetten szeretem a gyerekekben, hogy nagyon sok apróságot észrevesznek. Én már nem biztos, hogy megállok egy rügyező fa mellett, míg egy babával újra felfedezünk minden apróságot, amit már régen elfelejtettünk. Újra értékeljük a legapróbb dolgokat is.

Evés közben, ha nagyon menne játszani, akkor vagy adok neki egy szigorúan lemosható játékot (mondjuk egy legó figurát), vagy pedig megdícsérem, hogy mennyire ügyesen eszik. Ez annyira jól esik neki, hogy visszatereli a figyelmét az evésre.

Itt engedjetek meg egy rövid kitérőt: ne legyen szőnyeg az etetőszék alatt! Nálunk egyben van az étkező a nappalival, így a szőnyegnek egyrésze a szék alatt van. Érdekes módon mindig akkor kell integetni, amikor kanál van a kezében, az pedig étellel van megpakolva. Remélem a főbérlő nem olvassa ezt.
Imre bácsi, minden rendben van, a szőnyeg szebb mint újkorában!

Végül pedig a lefekvés előtti nyűgösség kijátszására általában bevetem a “csiki-kommandót” , de pár napja ő hívta fel a figyelmemet egy nagyon izgalmas játékra! Ha felfelé állítjuk a lámpa fejét, nagyon jól el lehet játszani a plafonra vetített árnyékokkal, addig még pelenkázom, meg felöltöztetem. Ez általában nagyon nagy kacagásba fullad, így ezután még édesebb az álom.

Hála Istennek Lara nagyon jó kedvű baba, egyáltalán nem hisztis, és nem sírós, de azért mégis voltak napok amikor szükséges volt kidolgozni, és szinte mesterivé fejleszteni a terelést. Remélem adtam néhány jó ötletet, ami segít, hogy ti is kifejlesszétek a számotokra legjobb praktikát.

Vigyázat, humor nélkül nem megy!

Kreatív Mami

Lányokként szerintem sokunkról elmondható, hogy szeretjük az otthonunkat csinosítgatni, dekorálni, kreatív ötletekkel előállni. Én személy szerint teljesen odavagyok érte, és ha csak egy kis aprósággal is dobom fel a lakást, már annak is nagyon tudok örülni. Nagyon szeretek mindenféle kreatív megoldást, ötleteket nézegetni az interneten, és úgy érzem a kézimunkák felé való vonzódásom egyre csak fokozódik. Talán öregszem?

Tavaly november végén megérkezett Lara autósülése egy méretes dobozban. Tudni kell rólam, hogy nem bírom elviselni a dobozokat a lakásban, ezért gyakorlatilag ha nem is az első… Na jó de, az első gondolatom az volt, hogy minél hamarabb megszabadúljak ettől a doboztól. Aztán Norbi, csak úgy mellesleg odavetette, hogy milyen jó kis ház lehetne ez Larának. Több se kellett nekem! Challenge accepted! Úgyhogy belekezdtem.

Megnéztem néhány házat az interneten, végül egy saját fejlesztés mellett döntöttem. Ugyanis bármennyire is nagy volt a doboz, mégsem volt annyira magas, hogy állva kényelmesen játszani lehessen benne. Ezért az egyik hajtásnál megbontottam, és inkább egy tágas, paravánszerűt készítettem belőle. Ennek a megoldás utólag is nagyon örülök, ugyanis így sohasem lesz olyan, hogy szűkös a hely. Attól függően, hogy hova rakjuk le, gyakorlatilag az egész szobát be lehet pakolni mögé.

A doboz alját meghagytam, így ez kiváló támasztékként szolgál, valamivel több stabilitást nyújt a mini háznak, mintha csak önmagában állna.

A cél egyfelől az volt, hogy kicsit olyan is legyen, mint egy házikó, másfelől pedig legyen egy kis ‘boltos’ hangulata is, hiszen a gyerekek annyira szeretik ha “vásárolnak” tőlük a szüleik ezt azt.

Nem volt egyébre szükségem csak ceruzára, vonalzóra, sniccerre, ollóra, csomagolópapírra és temperára. A felhasználni kívánt anyagoknak csak a képzeletünk szab határt. Viszonylag lassan haladtam vele, és csak akkor dolgozgattam rajta, amikor kedvem volt hozzá, így remekül ki is kapcsolódtam közben. A csomagolópapír szép színes, változatos, egyszerűen jó hangulatot ad a házikónak, viszont boltrész pultjánál, ahol lelóg valószínűleg elég gyakran kell majd cserélni, ahogy a gyerekeket ismerem. De ez nem gond, gyorsan megvan.

A belső felének egy részét befejezetlenül hagytam, csak minimálisan díszítettem, mert szeretném, hogy azt úgy alakítsa Lara – vagy akár együtt -, ahogyan neki tetszik. Rajzoljon, fessen, ragasszon oda, ahova szeretne, hogy még csinosabb házikója legyen.

Azt gondolom egy ilyen kézzel-szívvel készített házikó hihetetlenül nagy ajándék, és jó emlék lesz számára. Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lesz rá, hiszen ez egy megismételhetetlen, egyedi tervezésű, és kivitelezésű ház Anyától és Apától. Drága kislányunk, remélem örömödet leled majd benne!

Hogyha van kedvetek, akkor Ti is készítsetek bármilyen kreatív ajándékot gyerekeiteknek! Fotózzátok le, és küldjétek el a bolvaria.blog@gmail.com címre. Amennyiben elegendő összegyűlik, akkor év végén szívesen kiposztolom az összeset egy nagy gyűjteménybe a facebookon.

Foglalkozz velem!

Sohasem volt kérdés számomra, hogy sokat fogok beszélgetni a gyerekeinkkel. Azontúl, hogy szeretek beszélgetni, nagyon fontosnak tartom a szülő és gyermek közti kommunikációt, a két generáció közötti bizalmi kapcsolat kialakulásában. Véleményem szerint a kiskorban megalapozott őszinte, baráti, bizalmi viszony kihatással van a tinédzser korra és a növekvő gyermek egész életére.Természetesen a szülők életére is. Tehát amikor terhes voltam, már akkor is sokat beszélgettünk a férjemmel együtt, a babával. Főleg amikor már “válaszolt” is, egy egy jól irányzott bordán rúgással. Aztán, miután a kislányunk megszületett, ez egyre intenzívebbé vált. Mikor még úgy is tűnt, hogy “nem érti”, akkor is nagyon sokat beszélgettünk vele, szeretgettük, babusgattuk. 

Mint sok elsőgyerekes anyuka, én is több ‘Mit hogy kell csinálni’ könyvbe kezdtem bele. Persze nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek ez a világ egyik legfeleslegesebb, leginkább stresszkeltő dolga. Egyfelől, sok esetben ezek a könyvek ellentmondanak egymásnak. Másfelőle pedig, azt gondolom minden normális anyuka JÓ anya akar lenni, ezeknek a könyveknek nagyrésze azonban, rendkívül magas vizsgakövetelményeket támasztanak, szinte azt érzékeltetve, hogy ez soha nem fog összejönni. Néhány hét után teljesen összekavarodtam, és úgy éreztem kezd elveszni az anyai ösztönöm. Nem Larát ismertem, hanem a “szabályokat”. Úgyhogy félredobtam mindent, és elkezdtem a szívem szerint cselekedni. Ennél jobb döntést nem is hozhattam volna!

Azóta nagyon megvizsgálom, hogy mit olvasok el, mit nem. Ha pedig már olvasok, akkor tudatosan szelektálok, ismerve a kislányunkat. Egy jó féléve elkezdtem egy könyvet, amiben amellett, hogy sok értéket felfedeztem, egy hihetetlenül kegyetlen és szomorú kísérletről is olvastam. Nem tudom, ti hallotattok-e már róla, ezért mindenképpen szerettem volna megosztani veletek. A kísérletet a XVIII. században végezték el ötven csecsemőn, II. Frigyes uralkodó kérésére, aki arra volt kíváncsi, hogyha a babák fizikailag megfelelően el vannak látva (kapnak rendesen enni, fürdetve vannak, tisztába vannak téve…), de nem szólnak hozzájuk, nem mosolyognak rájuk és nem szeretgetik őket gondozóik, akkor milyen nyelven fognak megszólalni. Sajnos nem került sor arra, hogy ez kiderüljön, ugyanis mind az ötven csecsemő meghalt. Később, az 1940-es években újra megismételték ezt a kísérletet, csak ebben az esetben nem a nyelvi tulajdonságok kialakulására voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy elegendő-e a fizikai szükségek kielégítése. A feltételek ugyanezek voltak, és sajnos itt is néhány hónapon belül: először a sírás, mozgás, arcmimika épült le, és rövid időn belül mind meghaltak a csecsemők.

Teljesen elszomorított amikor erről olvastam, de mindemellett pedig rendkívül szemnyitogatónak találtam. Mennyire intelligensek a csecsemők, és mennyivel többek, mint az evés-alvás körforgás?!

Hála Istennek, csak egy – két esetben találkoztam olyan anyukákkal, akik nevetségesnek tartották a babával való beszélgetést, mind terhesen, mind pedig a már megszületett kiscsecsemővel. Azonban talán többen vannak, akik azt az álláspontot képviselik, hogy amikor a kisbaba megszületett, legyen csak szépen az ágyában, tanulja meg “elfoglalni”, megnyugtatni magát, legyen picit önálló. Voltak olyanok, akik nekem is ezt mondták, és akkor sem értettem: miért kéne egy kisbabának “önállónak” lennie? Hogyan is kényeztetném el, ha megölelem és megvigasztalom mikor valami bántja?! Még egy felnőttnek is jól esik a vígasztalás, nemhogy egy gyereknek. 9 hónapig a mami 24 órás társaságát élvezte, és ahogy világra jön, már teljesen külön is akarják választani. 

Kedves szülők, a gyerekeink számára mi jelentjük az egész világot! Egy ölelés, mosoly, kedves szó jelenti nekik a mindent! A kísérletek is alátámasztják (sajnos), hogy egy mosoly vagy egy simogatás legalább annyira szükséges az életben maradáshoz, mint az élelem.

Ahogyan a gyermekünk növekszik ugyanennek az odafigyelésnek, gondoskodó szeretetnek nem szabad csökkennie. Szükség van a tartalmas együttlétekre minden egyes nap. Larán nagyon lehet látni, ha mondjuk vendég várás miatt egész nap a konyhában sürgök forgok. Hiába vagyunk egy helyiségben, és szólok hozzá közben, de neki ennél többre van szüksége. Oda kell ülni mellé, és játszani vele. A napunknak egy nagy részében csak rá figyelni, csak vele foglalkozni. Természetesen, igyekezve nem háttérbe szorítani kedves férjurunkat. Annyira kreatívak, humorosak, saját vicceket, megoldásokat tudnak kitalálni, hogy az ember nem is gondolná. Sokszor le sem fényképezem, vagy videózom milyen aranyos, hanem csak ülök, és élvezem a pillanatot. Nem akarok lemaradni róla azzal, hogy feloldom a képernyőzárat, megnyitom a kamerát, közben belenézek ebbe-abba és már le is maradtam a ismételhetetlen jelenetről.

Töltsünk el úgy időd a gyerekeinkkel, hogy odaszánjuk magunkat teljesen abban az időben! Nem telefont nyomkodunk, nem internetezünk, vagy berakunk egy mesét, hanem csak rá / rájuk koncentrálunk! A gyerekek mellett olyan dolgokat is észreveszünk, megmosolygunk, amik mellett máskor elmennénk.

A gyerekek nem a tökéletes szülők mellett (nem hiszem, hogy vannak tökéletes szülők), hanem az őszinte szeretet légkörében fejlődnek a legintenzívebben.

Mozgás a babával

Igaz, hogy lassan január közepe van, de talán most “találkozom” először Veletek, kedves olvasókkal, ezért engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet kívánjak!

Senki ne meneküljön a cím elolvasása után! Hiszen tudom mit gondoltok kedves anyukák: “egész nap, egy folyton mozgó gyerek mellett vagyok, eleget mozgok”. És ez így is van! Azonban szeretnék bemutatni egy olyan mozgásformát, ami mondhatni a “szívügyemmé” vált, mégpedig: a babaúszás. Mindig is szerettem sportolni, és viszonylag sok sportot ki is próbáltam. Édesanyám három éves koromban iratott be úszásra, és éveken keresztül jártam,heti rendszerességgel. Biztos vagyok benne, hogy a viszonylag korán elkezdett és évekig tartó sportolás pozitív befolyással volt, mind a baba kihordására, mind a könnyű szülésre és sok más területre.
Mikor Lara a hasamban volt, már akkor elterveztem, hogy szeretném kipróbálni a babaúszást, amint lehet. Aztán, miután megszületett egyre inkább tologattam az időpontot, mert nagyon féltettem.

Több anyukával beszélgettem, és sokan tartanak attól, hogy nem tudják a babájuk, hogyan fog reagálni. Sokan attól félnek – és én is ettől tartottam - , hogy olyan “kötelező” feladatok vannak, mint például a víz alá meríteni a gyereket, és csupa csupa általunk kreált ijesztő dolog.

Mire összeszedtem a bátorságomat Lara kilenc hónapos lett, és mondanom sem kell hihetetlenül élveztük (és élvezzük azóta is) a babaúszást. Kiderült, hogy egyetlen félelmem sem volt helyénvaló, és tényleg fantasztikusan érzik magukat nem csak a gyerekek, hanem a szüleik is! A babaúszás egy olyan élmény, mind a babáknak, mind a szülőknek, ami egy különleges alkalom, nem lehet mindennap megtapasztalni (kivéve, ha valakinek uszodája van).

Nézzük meg miért is jó! Legyünk picit önzőek, és kezdjük az anyukákkal. Azt gondolom nem mondok újat azzal, hogy jó néha kimozdulni, és egy teljesen más környezetben “landolni”, ahol szó szerint nem mindig két lábbal jár a földön a mama. Az órákon egy szülő lehet a babával a vízben, a másik szülő pedig a partról figyelheti, fotózhatja a vidám kisbabát. Tehát azt gondolom nem túlzás azt mondani, hogy egy igazi családi programról van szó. 45 perces egy óra, és a baba súlyától függően, néha kifejezetten felér egy aqua fittness edzéssel. Ezt persze most mosolyogva írom, de tényleg sokszor így van. Hihetetlen jó mozgásforma az anyukáknak / apukáknak is. Ráadásul mint tudjuk, a víznek az a pozitív tulajdonsága van, hogy könnyebbnek érezzük a saját testsúlyunkat is, így sokkal többet tudunk mozogni, és megmozgatunk olyan izmokat is, amiket nem is gondolnánk, vagy pedig nem is tudnánk ilyen intenzitással. Emellett jó olyan környezetben lenni, ahol sok az olyan anyuka, akikkel hasonló korú babáink vannak, így az öltözői beszélgetésekből el lehet csípni egy egy hasznos információt is.

Most nézzük a csemeték hasznát. Amellett, hogy a vízzel való találkozásukból fakadó hatalmas örömükben, rendkívüli módon el tudják szórakoztatni anyukájukat (és adott esetben a környezetet is), számtalan módon profitálnak belőle. Ne felejtsük el, hogy a kisbaba 9 hónapig a mama pocakjában vízben volt, úgyhogy mondhatjuk, hogy a víz igencsak természetes közegének számít. Ez megnyugtatja őket, hiszen valamilyen szinten “emlékezteti” a piciket a magzati, embrionális korszakra. Mint ahogyan fentebb említettem a felnőttek esetében, a babáknál szintén igaz, hogy könnyebben, intenzívebben tudnak mozogni a vízben, mint a szárazföldön. Ezáltal fejlődik a mozgáskoordinációjuk, nő az edzettségi szintjük, könnyebben tanulnak meg más mozgásformákat is. Fejlődik a tüdejük, a légzőizmaik. Kiegyensúlyozottabbak lesznek, illetve ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben. Esetleges veleszületett vagy szerzett betegségek, rendellenességek gyógyítására, megelőzésére, tünetmentesítésére is lehet megoldás a babaúszás. A játékos feladatok és a rengeteg inger, amely az uszodában éri őket, fejleszti a központi idegrendszerüket. A többi babával való találkozás, pedig elősegíti a baba szocializálódását.

Hogyan is néz ki egy ilyen óra? Minden alkalommal bemelegítéssel kezdünk, az ölünkbe ültetjük a babákat és megtornáztatjuk picit a végtagjaikat. Ezután irány a víz, és következnek a különféle játékos feladatok. A babákat hol a kezünkben úsztatjuk, hol kis matracon “szörföznek”, hol pedig szivacs kígyón manőverezünk velük a habokban. 

Minden egyes feladat kacagásokkal, és örömteli sikításokkal zajlik (háton úszás alkalmával nem mindig az öröm miatt szól a sikoly), de Lara abszolút kedvence a híres “kacsa vadászat”. Amikor végre ki lehet halászni a vízből, az egész idő alatt hőn áhított sárga kiskacsát – és pár másodpercig birtokolni is lehet. Emiatt itthonra is kapott egyet a kádba, de természetesen ez korántsem ugyanolyan, mint az A bizonyos kacsa.

A merülés tudományát fokozatosan sajátítjuk el. Pár hét után a baba ténylegesen merül, az anyuka pedig lelkileg. Az órák végén jön a jól megérdemelt “bandázás”, amikor a babákkal körbe állunk, és mindenki kedvére választhat a játékok közül, és picit azt csinálhatja, ami az órán a legjobban tetszett neki. 

Tényleg minden kedves kisbabás szülőnek csak ajánlani tudom! Hiszen nemcsak kiváló sportolási forma, ami rendkívüli módon hozzájárul az egészség fenntartásához is, de nagyon jó kikapcsolódás is egyben, ami segít kiszakadni a hétköznapok mókuskerekéből, a mosatlan- és vasalatlan ruhák kupacából. 

Próbáljátok ki! 

A bejegyzés elkészüléséhez, a szakmai segítséget köszönöm kedvenc úszóoktatónknak, Betti “néninek”!